„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A német lapban Sven Christian Schulz a szerdai holland parlamenti választás alkalmából vizsgálta meg a jobboldali populizmus előretörését Európában. A hollandoknál ismét a jobboldali populista Geert Wilders lehet a legerősebb, de több európai elvtársától eltérően kormányt most sem fog tudni alakítani.
A szélsőjobb azért jön fel a földrészen mindenütt, mert ügyesen kihasználja az általános elbizonytalanodást, és azt, hogy az emberek belefáradtak a háborúba. Emelkednek az árak, nincs elég lakás, és már nem igaz, amit az új rend a második világháború után ígért, hogy minden nemzedék jobban fog élni, mint az előző. Ebben a légkörben azzal aratnak a radikális pártok, hogy visszaviszik az országot a képzelt régi időkbe, amikor szerintük minden jobb volt.
Így foglalja össze a lényeget a német baloldali lapnak Tobias Mörschel, a Német Szociáldemokrata Párthoz közeli Friedrich Ebert Alapítvány brüsszeli irodájának vezetője. Rámutat: ezek az erők olyannyira eredményesek, hogy Orbán Viktor legutóbb több mint 50% szavazattal nyert az urnáknál, a lengyeleknél, franciáknál és cseheknél 30% fölött szerepeltek a hasonló körök. Mindenütt kiemelt téma volt a migráció, habár a bevándorlók száma erősen visszaesett.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.