„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Bár Donald Trump a keresztények elleni támadásokra hivatkozva mérne csapást Nigériára, a jelek szerint sokkal inkább Kína orra alá törne borsot egy esetleges beavatkozással. Peking óriási összegeket fektetett be az országban, amit igyekszik megvédeni, míg az Egyesült Államok katonai erővel jelenne meg a térségben. A nagyhatalmi rivalizálás vesztese Nigéria lehet.
November elején Donald Trump utasította Pete Hegseth hadügyminisztert, hogy a hadsereg készüljön fel egy nigériai támadásra, mert az országban üldözik a keresztényeket. Ezzel párhuzamosan az afrikai ország felkerült a különleges aggodalomra okot adó államok listájára Szaúd-Arábia, Kína, Afganisztán és egy sor másik olyan ország mellé, amelyekben Washington álláspontja szerint szintén vallási üldözés folyik.
A múlt héten azzal hívta fel ismét a nigériai helyzetre a figyelmet Trump, hogy már nem csak a keresztények üldözéséről beszélt, hanem egyenesen népirtásról. Nuhu Ribadu, Nigéria nemzetbiztonsági tanácsadója pénteken a Pentagonban találkozott Pete Hegsettel, hogy megvitassák Trump vádjait. Utána a Pentagon kiadott egy közleményt, amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy Nigériának mindent meg kell tennie a terrorizmus elleni harcban és ebben együttműködne velük az Egyesült Államok. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy hangsúlyosabban jelenne meg a térségben az USA, ráadásul a fegyveres erőkkel.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.