Oltalmaz, támad és meghekkel: mire jó egy védjegy?

A Tisza által elcsent Fideszes kampányszlogen esete jól mutatja, hogy a védjegyek a formális jogi védelem mellett képesek lehetnek akár gerillamarketinggel egybekötött politikai bosszantásra is.

Sajnos már az év első hónapjában sem beszélhetünk politikai uborkaszezonról, hiszen egy váratlan fordulat miatt komoly domain- és védjegyvita bontakozott ki a Fidesz újdonsült választási szlogenje – „a biztos választás” – körül.

A történet elég hihetetlenül indult: a Fidesz kongresszusának kampányszlogenjéhez kapcsolódó domain címeket („biztosvalasztas.hu”, illetve „abiztosvalasztas.hu”) sikerült a Tisza Pártnak lefoglalnia még a rendezvény kezdete előtt bruttó 622 forintért. Magyar Péter szerint belső szivárgás útján jutott el idejekorán hozzájuk az információ, így tudták belőni a ziccert. Azóta sajátos gesztusként a Tisza ötmilliárd forintos irányáron kínálta fel a domaint a Fidesznek megvételre.

A konfliktus következő fázisát a Tisza védjegyoltalmi bejelentése hozta el, amely egyébként nem magára a politikai szlogenre, hanem a „biztosvalasztas.hu” szavas megjelölésre vonatkozott.

A védjegy mindenesetre még nincs bejegyezve (csupán benyújtásra került), tényleges jogérvényesítést ezért erre alapozni egyelőre nem lehet, de a célját már így is gyakorlatilag elérte. Ha a bejegyzés jogerős lesz, úgy az alábbiak szerint biztosít majd jogosultságot a Tisza részére.

Hozzászólások