„Még sosem volt akkora szükség a tanárokra, mint most. Amikor egy ország fordulóponthoz ér, a tanárok kulcsszerepet játszanak. Nem a katonai parancsnokok nyerik a háborúkat, hanem a tanárok”
– idézi Vlagyimir Putyin egyik televíziós nyilatkozatát a Senki tanár úr Putyin ellen című dokumentumfilm, amely pont arról szól, mennyire igaza van ebben az orosz elnöknek. Még ha Putyin nem is úgy gondolta az általa elmondottakat, mint a film készítője-főszereplője.
Pável „Pasa” Talankin egy, az Urál-hegység lábainál fekvő, szörnyű levegőjű, lepusztult, de szerinte azért élhető iparváros, Karabas 1. számú iskolájának programszervezője és videósa volt. Mindent rögzített a kamerájával, ami az iskolában történt, a tanórákat, sporteseményeket, ünnepségeket, bálokat és egyéb programokat.
Így, tulajdonképpen hivatalból azt a folyamatot is, amikor az orosz háborús propaganda elérte és felforgatta az oktatást. Bár először fel akart mondani, mert nagyon nem értett egyet a putyini ideológiai agymosás iskolákra erőltetésével, de rájött, hogy ezt az egészet dokumentálni tudja, így végül maradt még egy ideig. Amikor a helyzete már nagyon veszélyes lett, mert a rendszer a háború ellen felszólalókat árulónak tartja és likvidálni igyekszik, kiszökött Oroszországból, és kicsempészte a felvételeit is. Ezt aztán egy dán rendező, David Borenstein segítségével formálta döbbenetes erejű filmmé. Annyira, hogy Dánia ezt indítja az idegennyevű filmek kategóriájában az Oscar-versenyben. A Senki tanár úr készítésének a sztorija, és maga film is azt mutatja be nagyon hitelesen, mit is jelent a háború a mindennapokban, mennyire átitatja az élet minden területét.
Például a közoktatást.
Természetesen a megtámadott országban, Ukrajnában ez még inkább igaz. Katerina Gornosztaj Időbélyeg című dokumentumfilmje több ukrán iskola háborús mindennapjait mutatja be. Ezek közül van, amely a fronttól pár kilométerre, és van, amely pár száz kilométerre található. Olyan is van, amt rakétatalálat ért, ezért az épület már használhatatlan. De mindegyik iskola, a halálos drónok árnyékában, akár pincékben is, de működik.