Mekkora valójában Grönland, és hogyan látják a világot a halak?

Egyik világtérkép sem tökéletes, és bonyolítja a helyzetet, ha ideológiai következtetéseket vonnak le némelyik torzításból.

Akik emlékeznek még az iskolai földrajzra, azok itt abba is hagyhatják az olvasást, Donald Trump pedig úgysem a HVG-ből tájékozódik. Mindenki másnak azonban érdekes lehet annak a háttere (sok képpel mutatjuk meg!), hogy miért tűnik olyan nagynak Grönland, nemcsak az amerikai elnök szemében, hanem a legtöbb térképen is.

Grönland valóban a világ legnagyobb szigete – a pontosság kedvéért: 2,2 millió négyzetkilométer –, de nagyon téved az, aki a legismertebb világtérkép alapján úgy látja, hogy a Dániához tartozó, jéggel borított földdarab nagyjából akkora, mint Afrika.

A valódi arányokat szemléletesen mutatja be például Sophie Berger óceánkutató az Európai Földtudományi Szövetség blogportálján. Ábráján látszik, hogy Grönland Afrikának csak a közepét – nagyjából a kontinens második legnagyobb országa, a Kongói Demokratikus Köztársaság területét – fedné le.

Összemérhető a legkisebb földrész és a legnagyobb sziget is: Grönland nem egészen harmada Ausztráliának. Ha pedig Trump valahogyan mégis szövetségi államot csinálna a szigetből, akkor az USA területe mintegy 24 százalékkal nőne meg, és a most legnagyobb állam, az 1,7 millió négyzetkilométeres Alaszka a második helyre szorulna.

Grönland területe néhány összehasonlításban
European Geosciences Union (EGU) blogs

Mi okozza mégis az optikai csalódást? A Mercator-vetület. A nyelvújítók szép leleménye, a projekció megfelelője, a vetület ez esetben arra utal, hogy miképpen vetítik a gömbölyű földfelszín képét sík felületre.

Hozzászólások