Sárközy Miklós iranista: Irán polgárháborús gengsztercsoportokra eshet szét

Az iráni rezsim a végsőkig kitart, Ali Khamenei likvidálásával nem omlik össze a rendszer, viszont a történtek radikalizálják az elitet, sőt akár a világ síitáit is – vélekedik Sárközy Miklós történész, iranista, aki elmondja, kik a legesélyesebbek arra, hogy az ország legfőbb vallási vezetője legyen belőlük.

Meddig tarthat a háború, és mitől függ, hogy mikor ér véget?

Nehéz megmondani, de a pontos idő helyett inkább a taktika az, ami érdekes iráni részről. Irán a tavalyi 12 napos háborúból azt a következtetést vonta le, hogy nem szabad megállnia, nem szabad tűzszünetet kötnie, mert az csak az ellenfelei újra fegyverkezését idézi elő. Úgy számolnak, hogy a másik oldalon előbb-utóbb csökken a muníció, vagy a háború annyira népszerűtlenné válik az amerikai, esetleg az izraeli közvélemény szemében, illetve az öbölbeli arab országokra akkora teher hárul az iráni támadások miatt, hogy ez megfordítja a háború menetét. Még ha Irán rendkívül súlyos veszteségeket is szenved el.

Az irániak úgy kalkulálnak, hogy nem lesz szárazföldi invázió Irán ellen, bár Donald Trump amerikai elnök már mondott valamit, ami ennek ellentmond.

Teheránban úgy vélik, ha több hétig is tart a bombázás, akkor sem lesz számottevő ellenzéki erő Iránban, a támadások akaratlanul is – nevezzük így – az ellenzéki csoportokat is kedvezőtlenül érintik. A hatalmon maradó keményvonalas erők még egy vesztes vagy lebombázott országban is képesek megtartani a hatalmat. Az iráni rezsim kitart, ameddig csak tud.

Ennek a stratégiának a része, hogy az irániak az Öböl menti országokban polgári célpontokat is támadnak?

Az Öböl menti arab országokról az a kép él, hogy biztonságosak, prosperálóak, a pénzügyi és gazdasági befektetések paradicsomai. Irán azért kezdett hoteleket, reptereket, luxusközpontokat lőni, hogy tönkre tegye ezt a reputációt. El akarja riasztani a turistákat, meg akarja akasztani az öbölbe irányuló befektetéseket. A dubai a világ legnagyobb forgalmú reptere, a leállása hatalmas pénzügyi és presztízsveszteséget okoz. Ezek az országok nyomást gyakorolhatnak az amerikaiakra, hogy fejezzétek be a háborút, mert minket lőnek. Továbbá a Hormuzi-szoros iráni lezárásával, és ezáltal a kőolaj és a cseppfolyósított gáz szállításának megakasztásával sokat vesztenek az öbölbeli arab országok.

De ez nem üthet vissza?

Hozzászólások