Az izraeli légierő F-35-ös amerikai gyártmányú vadászgépe a világon először nyert harci bevetésben légi csatát szerdán Teherán felett. Igaz a küzdelem egyenlőtlen volt, hiszen egy eredetileg kiképzésre készült, orosz gyártmányú Jak-130-as gépet ártalmatlanított. Egy amerikai tengeralattjáró pedig Irántól 3 ezer kilométerre a Sri Lanka-i vizek közelében elsüllyesztett egy iráni fregattot, a hadihajó fedélzetén 180-an tartózkodtak, akik közül legfeljebb csak 35 tengerészt sikerült kimenteni. Ez volt az első ismert eset 1945 óta, hogy az USA harci feladattal torpedót lőtt ki.
A két példa is jól mutatja az aránytalan katonai küzdelmet, amit Pete Hegseth amerikai háborús miniszter úgy fogalmazott meg, hogy
ütjük őket, miközben a földre kerültek.
https://hvg.hu/vilag/20260304_pete-hegseth-irani-hadihajo-tengeralattjaro
Az USA és Izrael által szombat reggel indított háború első hat napja valóban úgy fest, hogy káprázatos siker a légi offenzíva. Izrael napi ezer célpontot is képes megtámadni, köszönhetően az amerikai légi feltöltő tankereknek, így az izraeli gépek hamarabb visszafordulhatnak. Az amerikai gépek főként jordániai bázisokról és a térségbe vezényelt két anyahajóról szállnak fel, de sokat számít az is, hogy London lehetővé tette az Indiai-óceánon lévő Diego Garcia légi támaszpont használatát az amerikaiak számára.
Bár a háborút az a hírszerzési információ indította el, hogy Ali Khamenei legfőbb vallási vezető a bizalmasaival tanácskozást tart a teheráni rezidenciáján és ki is lőtték a 86 éves ajatollahot, a légi csapások átgondolt haditerv szerint folytatódtak. A tervezgetés már a tavaly júniusi 12 napos háború után elindult. Akkor nemcsak az iráni atomprogram fontos létesítményeit érte jelentős kár, de az iráni légvédelmet is, egyes szakértők szerint az iráni rakéták és kilövők nagyjából harmadát semmisítették meg. A konkrét előkészületek Ejal Zamir izraeli vezérkari főnök januári washingtoni látogatásával indultak meg.
A két szövetséges műveleti egységekre osztotta fel Iránt, Izraelnek a nyugati és a központi térség – Teheránt is beleértve –, az USA-nak a déli és a partokhoz közeli tengeri terület jutott. Ami nemcsak a logisztikai célszerűséget, de Izrael részéről a nagyobb kockázatvállalási hajlandóságot is tükrözi – írta elemzésében a londoni The Economist. Sőt a felosztásban az a munkamegosztás is tükröződik, hogy Izrael foglalkozik az iráni vezetés megtizedelésével – a zsidó állam igen komoly kémhálózattal rendelkezik Iránon belül, túl azon, hogy jelentős hírszerzési segítséget kap az USA-tól.
Az első szakaszban az izraeli-amerikai tandem a kiemelt célpontokat támadta, köztük a kilövőket, rakétaüzemeket és -raktárakat, illetve a parancsoki központokat. A nukleáris létesítmények alig kerültek célkeresztbe, ami azt jelenti, hogy egyrészt jelenleg nem jelentenek fenyegetést, másrészt pedig igaz lehet, hogy tavaly sikerült jelentősen visszavetni az iráni atomprogramot. A következő fázisban immár a másodlagos, illetve föld alatti célpontokat is elkezdték támadni, illetve azok a létesítmények is felkerülnek a kiiktatandó harci feladatok közé, amelyek a háború eddigi szakasza során váltak fontossá. A katonai tervezők szerint bőven van 4-5 hétre elegendő cél, ez nagyjából az az időszak, ameddig Donald Trump amerikai elnök szerint a háború eltarthat.
https://hvg.hu/360/20260304_hvg-iran-haboru-usa-izrael-kozel-kelet-donald-trump-ali-khamenei
A körültekintő tervezés és az iráni ellenállás módszeres felszámolása azt is lehetővé teszi – mutatnak rá szakértők –, hogy az amerikaiak és az izraeliek az iráni légtér felletti szinte teljes ellenőrzésével kevésbé szofisztikáltabb, olcsóbb muníciót használjanak, amelyekből jóval nagyobb készletek állnak rendelkezésre, mint a precíziós rakétákból. De új eszközök is megjelentek a harcszintéren. Köztük az USA állítólag olyan új, olcsóbb és hosszú hatótávolságú drónokat is bevetett, amelynek az alapja – ironikus módon – az oroszok által Ukrajnában használt iráni Sahed 136-os drón. Izrael pedig a feltételezések szerint a levegőből indított ballisztikus rakétákat is használt.
Dan Caine tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített tanácsának az elnöke közölte, hogy az első naphoz képest a kilőtt iráni ballisztikus rakéták száma több mint 80 százalékkal csökkent a háború ötödik napjára, a dróntámadások pedig közel a háromnegyedével estek vissza. Katonai szakértők azonban figyelmeztettek, hogy Irán a kisebb erejű harci eszközeivel – drónokkal és katonai naszádokkal – okozhat még kellemetlen meglepetéseket.
A hatalmas erővel történő csapás az iráni politikai vezetésben is zavart okozott. Izrael állítólag a legfelső vallási vezetőt megválasztani hivatott Szakértők Gyűlésének a központját is támadta, de nem világos, hogy a 88 tagból hányan voltak az épületben. Iráni hírek ugyanakkor azt jelezték, hogy a testület hamarosan megválasztja Khamenei utódját, amivel Teherán a stabilitást és az irányítás képességének a megőrzését szeretné üzenni. Az utóbbi egy-két napban Modzstaba Khamenei – a megölt vezető fia – lett a legtöbbször emlegetett esélyes a posztra, de Izrael máris jelezte, őt is likvidálni fogják. Modzstaba mindenesetre szoros kapcsolatokat alakított ki a Forradalmi Gárdával.
https://hvg.hu/vilag/20260305_trump-irani-vezeto-kijeloles-modzstaba-khamenei
Kérdés azonban, hogy ki irányít jelenleg Iránban?
A Reuters által említett források szerint a Forradalmi Gárda vette át a háborús irányítást a legfelső parancsnokainak a kiiktatása ellenére. A gárda állítólag már a háború előtt kijelölte az utódlási láncot minden fontos pozícióra, így hárman-négyen is követhetik egymást az űr betöltésére. Vagyis, ha valakit megölnek, rögtön a helyére léphet egy másik tiszt.
A gárda nagyobb szerepével magyarázzák, hogy Irán rakéta- és drónesővel támadta az egész térséget. Az öbölbeli arab monarchiák az első naptól kezdve a háború szenvedő alanyaivá váltak, nemcsak a területükön lévő amerikai támaszpontokat vették tűz alá, de polgári és energetikai célpontokat is.

Elemzők szerint azonban ez a taktika visszaüthet Iránra, mert az öbölbeli országok azzal a döntéssel szembesülnek most, hogy részt vegyenek-e az Irán elleni háborúban, és ha igen, milyen mértékben. Az Öböl-menti Együttműködési Tanács (GCC) mind a hat tagja – Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar, az Egyesült Arab Emírségek és Omán – az egységét és a kollektív önvédelem fontosságát hangsúlyozta.
De szerdán már Törökország felé is repült egy ballisztikus rakéta, amelyet a NATO kötelékébe tartozó légvédelmi erők semlegesítettek. Azerbajdzsán felé csütörtökön indítottak drónokat, ebből kettő be is csapódott, egy a nahicseváni autonóm terület repterére, ketten megsebesültek. Mindkét ország jelezte, hogy „megteszi a szükséges intézkedéseket”, és fenntartja a jogot a megfelelő válaszra. Több európai ország közölte, Ciprus védelmére hadihajókat vezényel a térségbe, Keir Starmer brit kormányfő pedig bejelentette, négy vadászgépet küld Katarba, megerősítve az ott lévő brit erőket. A háború egyre több államot érint, és nem csak a térségben.
A gárda decentralizációs képessége már közel két évtizede a szervezet doktrínájának része, és fel van készülve nemcsak a rezsim elleni külső támadásra, de a belső felkelésre is. Arra is képes elvben, hogy területileg is önállóan működjön, aminek akkor van jelentősége, ha például egy távoli, határmenti tartományban tör ki fegyveres lázadás. Csütörtökön lábra keltek olyan hírek, hogy iraki kurd fegyveresek ezrével indultak meg az iráni határ felé, Irán azonban cáfolta, hogy átlépték a határt. Sőt maguk a kurd szervezetek is tagadták a hírt.

Teheránban ugyanakkor közölték, hogy rakétákkal támadták az iráni kurd szeparatista szervezetek iraki állásait, ami azonban azt mindenképpen jelzi, hogy az iráni kurdok készülődnek. Izraeli források szerint a következő napokban valóban várható, hogy kurd segítség érkezik Irakból. A CNN forrásai pedig azt közölték, az amerikai hírszerzés (CIA) igyekszik felfegyverezni az iráni kurd csoportokat, azzal a céllal, hogy lázadást keltsenek.
A térségben sokan csak találgatják, hogy az öbölbeli polgári célpontok vagy a Törökországot és Azerbajdzsánt fenyegető támadások vajon egy összehangolt központi utasítás részei vagy egymástól független, elvadult egységek műveletei. Utóbbi inkább az iráni vezetés szétesését jelzi. A Háárec izraeli lap azonban úgy vélte, hogy a Hezbollah bekapcsolódása a háborúba és a támadások Iránnal való egyeztetése inkább azt mutatja, a teheráni vezetés korántsem omlott össze.
A gárda nagyobb szerepe mindenesetre azt is jelentheti, hogy a teokráciát ellenző tömegek még kevésbé merészkednek kimenni az utcákra tüntetni. Izraeli hírszerzési források szerint ugyanakkor a hadsereg, a rendőrség, sőt a Forradalmi Gárda tagjai közül többen a behívók ellenére sem jelentkeztek szolgálatra.
Nyitókép: Rendőrőrs romjai Teheránban. Fotó: AFP / NurPhoto / Morteza Nikoubazl
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!