„Boldog születésnapot” – mondta mosolyogva angolul egy fiatal nő, aki piros fényben verődött mellém egy szórakozóhelyen, ahol a barátnőimmel éppen a születésnapomat ünnepeltük. A zártkörűnek indult ünnepségre egy idő után egyre több idegen tévedt be, ezért meglepődve fogadtam a számomra ismeretlen köszöntését. Miután megköszöntem a kedvességét, mosolyogva hozzátette: „iráni vagyok”. Hirtelen lehervadt a mosoly az arcomról, és aggódva néztem rá, megkérdeztem, jól van-e.
Aznap reggel megint arra ébredtünk, hogy újabb háború tört ki. „Izrael és az USA megtámadta Iránt” – olvastam még félálomban a telefonomon felugró értesítést.
A táncparkett, mint biztonságos tér
Napközben próbáltam becsekkolni a Közel-Keleten élő barátaimmal, akik reggel bombák zajára ébredtek, és videókat küldtek, amiken látszódtak a közeli amerikai légibázisok felé száguldó rakéták. A kezemet tördeltem, miközben a húgom füstös sminket varázsolt az arcomra. A szülinapra érkezőkkel is a háborúról kezdtünk beszélgetni. „Hány háborút táncoltunk már át?” – mondtuk egymásnak szomorú mosollyal.
Eszembe jutott a harkivi techno szcénáról készült riport, amit az egyik legvagányabb magyar női újságíró, Strauss Emma készített. „Tánc és háború” volt a kisfilm címe, két szó, ami azt gondolnánk, kiüti egymást egy mondaton belül. „Az elektronikus zenei szcénában van egy kifejezés, miszerint a táncparkett biztonságos tér. A mi klubunk tényleg az, mert a táncparkett egyben óvóhely is” – mondja a riportban a Some People kulturális központ alapítója, ahol tinédzserek táncolnak együtt a frontról visszatérő katonákkal.
De nem kell Ukrajnáig menni, már a magyar parlament előtt is politikai a tánc. A tavaly júliusban életbelépő zéró tolerancia drogtörvény a gyakorlatban meglepetés razziákat jelent, és olyan szórakozóhelyek bezárását, amelyek közösségi terekként is funkcionáltak.
Itthon pont aznap este tüntettek tánccal és elektronikus zenével, amikor az iráni lány velem táncolt. „Megdőlt a rezsim!” – kiáltotta a fülembe, miközben a hangos zene a háttérben dübörgött.
„Én ezért táncolok most” – tette hozzá, majd elsodródott mellőlem. Iránban a tánc szigorúan korlátozott, a nyilvános fellépéseket – különösen a nők részéről – az 1979-es iszlám forradalom óta közszeméremsértés elleni bűncselekménynek tekintik. Az utóbbi években több nőt is letartóztattak azért, mert táncolt.
Az itthoni Tánc a Szabadságért tüntetéssorozat a 2018-as georgiai „rave forradalomra” is emlékeztet. Több ezer fiatal táncolt Tbiliszi parlamentje előtt, hogy tiltakozzon az éjszakai klubok ellen indított rendőri razziák ellen. „Együtt táncolunk, együtt harcolunk” volt a tüntetések szlogenje, ahol liberális, nyugatbarát fiatalok és konzervatív, szélsőjobboldali csoportok csaptak össze egymással.
Tudom, hogy nem mi vagyunk az első, és nem is az utolsó generáció, akik háborúk árnyékában táncolnak. Azok vagyunk, akik rendszerek ellen tánccal tiltakozunk, és ünnepelni is tánccal fogunk, amikor ezek a rendszerek megdőlnek. Azt is tudom, hogy mi magyarok nem élünk aktívan háborúban álló országban. Itt más harcok zajlanak, de ezek is a jövőnkről szólnak, a szabadságunkról, a magyarságunkról, a reményünkről, a testünkről. Mi a háborút úgy ismerjük, mint politikai kampányszlogent, aminek eredményeként képzelt ellenségtől rettegünk. Nekünk azt tanítják, hogy maradjunk békések, szedjük össze a szemetet a tüntetés után és kulturáltan távozzunk. Mi még akkor is bűntudatot érzünk, ha úgy táncolunk, hogy közben máshol van háború.
„A mai nap történelmi jelentőségű az egész világon élő irániak számára. Közel ötven évnyi elnyomáson alapuló rezsim után az a férfi, aki ennek a rendszernek a középpontjában állt, eltűnt. Sokunk számára ez nem csak felületes öröm volt. Megkönnyebbülés volt. Az a szokatlan érzés, mintha évtizedek óta összenyomott tüdőnkbe újra levegő áramlana” – írta egy iráni nő Substack hírlevelében. Az iráni nők ismerik ezt a szót: háború. Nem úgy ismerik, mint én. Nem szalagcímekből, nem statisztikákból, nem nyugat- és férfiközpontú elemzésekből, nem Fidesz-plakátokról. Értik a háború komplexitását és tudják, hogy az ünnep is lehet keserédes.
