Hetven évvel Kádár János után Orbán Viktor megint behívta az oroszokat. Mondjuk nehéz megmondani, mennyire kellett hívni őket, és mennyire akartak maguktól jönni: most, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió ötödik évében Magyarország számít Vlagyimir Putyin orosz elnök első számú trójai falovának az EU-ban és a NATO-ban, talán még fontosabbak vagyunk, mint 1956 őszén.
Az a magyar miniszterelnök hívta be/tűri el az áprilisi választások eredményét befolyásolni kívánó orosz politikusokat és tanácsadókat, aki 1989-ben politikai tőkét kovácsolt magának abból, hogy Nagy Imre újratemetésén elmondott híres beszédében „kizavarta” a megszállókat Magyarországról. (Igaz, elfelejtette megemlíteni, hogy nem sokkal az újratemetés előtt már megszületett az egyezség Budapest és Moszkva között az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonásáról.) Ő volt az, aki azt ismételgette, hogy Keletről semmi jó sem érkezik, s ugyancsak ő volt az, aki imperialista háborúnak nevezte a 2008-as, Grúzia elleni orosz agressziót, s – teszem hozzá, teljes joggal – elmarasztalta azokat, akik nem siettek a megtámadott kaukázusi ország segítségére.
Orbán világa azonban megváltozott – ehhez kellett az is, hogy nem sokkal a grúziai háború után Putyin elbeszélgessen vele Szentpéterváron.
