Bulgária lehet Magyarország mellett a másik nem is olyan kis kapu, amin keresztül autokraták és diktátorok vásárolnak maguknak befolyást Európában – figyelmeztettek ellenzéki vezetők idén februárban, amikor felmerült, hogy a magyar kormány mellett a bolgár kabinet is csatlakozik Trump Béketanácsához.
A félelmeket erősíti, hogy – mivel az euró bevezetésével egy időben megbukott a bolgár kormány, lemondott az elnök – április 19-én előrehozott választásokat, majd az év második felében elnökválasztást tartanak Bulgáriában, és az elemzők szerint intenzív moszkvai beavatkozás lehet mindkét választási kampányban.
Az ügyvivő kormány az Európai Bizottsághoz fordult segítségért. Nadezsda Nejniszki, az ideiglenes kormány külügyminisztere február közepén drámai hangú figyelmeztetésben arra mutatott rá, hogy Bulgária a Nyugat-Balkán szomszédságában, a Fekete-tenger övezetében és közel az Ukrajnában zajló háborúhoz már többször dezinformációs hadműveletek célpontjává vált, és szinte biztos a hasonló hibrid háborús beavatkozás a következő időszakban.