Péterfy Gergely: Nem valószínű, hogy a gulyás-Napóleon uralma után valaha is épkézláb európai nemzetté válhat a magyar

Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. A kampányhajrát a jelek szerint szerzőnk Péterfy Gergely is fokozottan figyeli, így nem okozott gondot mostani írásába beilleszteni az alábbi szókészletet: dekonspiráció, telefonbetyár, mezőnyfölény, mélyfúrás, picsába.

  • Péterfy Gergely
Kulcsszavak
Dekonspiráció – A Tisza bedöntésére irányuló titkosszolgálati kísérlet gyanúja merült fel, miután egy gyermekpornóügyre hivatkozva rendőröket küldtek két, a pártnak is dolgozó informatikushoz. Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) a Nemzeti Nyomozó Irodát használta fel arra, hogy a két férfit ukrán kémkedéssel hozhassa összefüggésbe – erről beszélt nyilvánosan is a nyomozásban részt Szabó Bence rendőrszázados, akit emiatt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg. A hétvégén az ügyben további fordulatok voltak.

TelefonbetyárKiszivárgott a Moszkvát az EU üléseiről is rendszeresen tájékoztató Szijjártó Péter magyar és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lehallgatott telefonbeszélgetése, amihez a Fidesz Panyi Szabolcs oknyomozó újságírót próbálta felelősként hozzákötni – ezt ő tagadja, és az sem támasztja alá, ami abból a lehallgatott telefonbeszélgetésből tudható meg, amelyet Panyi folytatott egy forrásával.

MezőnyfölényA kétharmad kapujában a Tisza, kétpárti parlamentre van esély – ez derül ki a HVG megbízásából készült legújabb Medián-felmérésből, amely szerint tovább nőtt a Tisza Párt előnye, március második felében a teljes népesség körében 16, a pártot választani tudók körében 20, a választani tudó „biztos” szavazók között pedig már 23 százalékponttal vezet a kormánypártok előtt

Mélyfúrás – Az alkoholistákat leitatták, a szerfüggőknek drogot adtak, másokat a gyámhivatallal fenyegettek: A szavazat ára címmel készült dokumentumfilm arról, hogy a Fidesz rendszerszinten, gyakran alvilági figurák és polgármesterek segítségével tartja rettegésben a legszegényebb települések lakóit, akiknek sokszor nem is pénzt adnak a szavazatukért. Összesen hatvan interjúalany – köztük civilek és a szavazatvásárlói gépezet egykori tagjai – meséli el részletesen, hogyan él vissza szerintük a hatalom a legkiszolgáltatottabb emberekkel.

Picsába – Többször elhangzott ez a szó a közéletben a héten: „Tényleg menj a picsába” – mondta Osváth Zsolt influenszer, akiről Tóth Gabi azt állította, hogy miatta nem kapott pénzt, most pedig kiderült, hogy a kormányközeli énekesnő több mint egymilliót kapott havonta a Fidesztől. Bátonyterenye KDNP-s polgármestere, Orosz István pedig a helyi akkufeldolgozó állítólag illegális raktárai miatt akadt ki: „Rátettem mindent erre a dologra. A végső cél az, hogy legyen tiszta, jó vizünk, és a Sungeel húzzon el a büdös picsába”.

Hacsak nem történik tömeges csalás az április 12-i választáson – illetve, ha lesz egyáltalán választás –, Magyarország forradalmi változások elé néz. A teljes NER-osztály, kegyencek, talp- és tányérnyalók, udvari főnyulászok, udvari bolondok, vejek-sógorok-cimborák kezéből verik ki a kincstári kasszakulcsot, a lopott vagyonnak meg minden jel szerint az utolsó fillérig utána fog menni az új köztársaság nyomozóhatósága, amelynek élére a nemzeti hős Szabó Bence állhat, akinek bőséges, történelmi jelentőségű erkölcsi tőkét biztosít hősies kiállása az igazságért. Behozhatatlan mezőnyfölény.

https://hvg.hu/elet/20260328_szabo-bence-gyujtes-tamogatas-250-millio-jotekony-cel

A magyar társadalom és a magyar gazdaság ettől még persze nem szabadul meg a démonaitól, a polgárság hiánya, a képzetlen, nincstelen vidéki tömegek befolyásolhatósága, Európa szegényházának gyötrelmes és reménytelen vergődése folyamatos és nehezen elhárítható veszély, amelyet tovább súlyosbít a tényekbe vetett bizalom világszintű inflációja és „a minden csak nézőpont kérdése” valóságdevalváló- és erodáló hatása. Ideális vadászmező minden populizmusnak, hiszen minél inkább bizonyul valami igaznak, annál inkább megrendíti igazságának látszatát, pontosabban nyilvánvalóságát az iránta megmutatkozó heves rajongás. De már attól is elszoktunk, hogy hűvös nyugalommal nyugtázzuk a tényeket és unottan söpörjük le az asztalról a konfabulációt, nem, hisztérikusan ragaszkodunk a tények igazságához, amellyel csak növeljük az irántunk, értelmiségiek és polgárok iránti népi gyanakvást és proletár undort.

Ismét súlyos évtizedekkel maradt le Magyarország a fejlett, de még a fejletlen Nyugattól is, megszégyenülten toporog a pellengéren, rajtakapott tolvaj, dekonspirált spicli, fülön csípett áruló. A teljesítmény nélkül érkező pénzhez szokott gazdaságot, az EU-pénzek ellopásából dőzsölő úri osztályt nehéz lesz munkára szorítani. Semmihez sem értő, naplopó csókosok siserehada fog tolongani minden kis maradék konc körül, nem mindenki tud elmenekülni orosz dácsákba, uruguayi lakóparkokba és kínai elvtársakhoz. Néhány évig kitartanak még az alapítványokba, ilyen-olyan alapokba, alpesi és trópusi bankfiókokba kibugázott pénzek, de az új kormány minden bizonnyal egyik legfontosabb feladatának fogja tekinteni, hogy NER-es tolvajokat rángasson elő luxusbúvóhelyeikről és a köztévében mutogassa őket talpig bilincsben. Az ilyesféle spektákulum mindig népszerű a dolgozó nép körében.

Viszont él még a magyar hős mítosza.

Hozzászólások