Továbbra is fennakadások tapasztalhatók a 16 milliárd forintos uniós támogatásból fejlesztett e-ingatlanrendszer alkalmazásában, folyamatosak ugyanis a panaszok az ügyvédek, valamint a lakossági felhasználók részéről is.
Az új szoftverre tavaly óta fokozatosan állnak át, a cél pedig az, hogy sokkal gyorsabbá és egyszerűbbé váljon az ingatlanokkal kapcsolatos földhivatali ügyintézés. Az ígéretek szerint az eljárásokat – például az adásvételeket, telekátalakításokat, nyilvántartási ügyeket –elektronikusan intézhetik majd mások mellett az ügyvédek és a közjegyzők is, akik ezáltal jelentős terhet vesznek majd le a földhivatali dolgozók válláról. A legtöbb folyamat emberi beavatkozás nélkül megy majd végbe: nemcsak a benyújtás és a széljegyzés lesz automatikus, hanem bizonyos esetekben az ügydöntő határozat is azonnal létrejön.
További előnye az új rendszernek, hogy a legfrissebb adatokkal dolgoznak majd benne, az E-ING-et ugyanis összekapcsolják a többi állami hálózattal, például a cég-, a név- és a lakcímnyilvántartással.
Információink szerint részben éppen ez az összehangolás okozza a fennakadásokat: a nagy állami rendszereknek ugyanis „össze kell szokniuk”, az összeakadásokat ki kell javítani, ez a folyamat pedig összességében akár heteket is igénybe vehet. Emiatt Budapesten – ahol a legtöbb ilyen ügy keletkezik – becslések szerint még akár hónapokig is eltarthat, mire gördülékenyebben működik majd a rendszer.