Fázisai lesznek, mint a gyásznak. Hitetlenkedés. Gyanakvás, hogy mégsem igaz, hogy fel fogunk ébredni. Félelem, hiszen megszoktuk már. Berzenkedtünk, de berendezkedtünk. Stratégiáink, üzleti terveink, poéntechnikáink voltak hozzá.
Egy áttétes rák múlik el, ami minden hajlatban és zsigerben megtelepedett. Már nem tudjuk, milyen jó nélküle.
Fel sem tudjuk sorolni, mi mindent loptak el, tettek tönkre, tömtek a seggük alá. Hiszen ilyen az állampárt, és a Fidesz az volt. Gazdaság, kultúra, iskola, sajtó, hit, utcakép, a szövetségi viszonyaink, a hálószobánk. Állandó küzdelem volt kívül maradni a nyelvükön, a bornírt világképükön.
https://hvg.hu/360/20260412_egy-utolso-kerdesben-magyar-peternek-meg-bizonyitani-kell-mennyire-alabecsultuk-ot
Mindent visszavehetünk. A győzelemben reménykedők is rezignáltan ismerték be: kétharmad nélkül sajnálatos a helyzet. Egy csomó minden náluk marad. Az embereik. A lopott kincsek. A sarkalatos törvényeik és alkotmánymódosításaik, a kiszervezett hatáskörök, az alapítványok és magántőkealapok, a propaganda, az ügyészség, a szatyor.
Hát nincs semmi sajnálatos. Kétharmad van. Minden helyrehozható.
A megsemmisülés teljes. Orbán és bandája évtizedek óta mesél arról, hogy ők a nemzet. És évtizedek óta magyarázzuk nekik, hogy ez nem igaz. A nemzet minden pártnál nagyobb és sokszínűbb. Érvekre, logikára süketek voltak. Szívlapát kellett, hogy bizonyítsa: ők biztosan nem a nemzet. Annak egy furcsa szubkultúrája legfeljebb.