Már tavaly ősszel is sok pénzt, félmilliárd forintnyi adományt, illetve szponzorációs támogatást osztott ki két hónap alatt – szeptember és októberben – a Szerencsejáték Zrt. e célra létrehozott leánycége, de ez semmi ahhoz képest, amilyen pénzszórással az évet zárták. A november szerényen, nettó 90 millió forint odaítélésével zárult, ám decemberben ennek 87-szeresét, 7849 millió forintot osztottak szét 14 kedvezményezett között.
Ez átlagosan nettó 560 milliós összeg lenne, de ennél sokkal aránytalanabb volt a szervezetek részesedése. A legkisebb, 10 milliós támogatás a Borostyán Kulturális és Turisztikai Egyesületnek jutott, míg a legtöbb – 278-szor ennyi – az Iskola Alapítványnak, amely így 2,781 milliárd forintnak örülhetett. A hazai közoktatás infrastrukturális állapotát és eszközellátottságát ismerve
minden forint jó helyre menne, ám a rekordösszegű, közel 3 milliárdos „fejlesztési támogatás” nem Magyarországon hasznosul.
Iskola Alapítvány ugyanis Magyarországon nincs. Van viszont egy kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány, amely a Fidesz-szövetséges Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egyik alapítványa. Az, hogy kevéssel a magyarországi választások előtt kap egy RMDSZ-es alapítvány ilyen jelentős támogatást hazai forrásból, még csak nem is meglepő. Az Átlátszó Erdély áprilisi összesítése szerint
ugyanez az Iskola Alapítvány és az RMDSZ másik szervezete, az Eurotrans Alapítvány 2010 óta, 2025 végéig összesen 18 milliárd forintot kapott az Orbán-kormányoktól, egészen pontosan a Bethlen Gábor Alaptól – ennek az összegnek a hatoda tehát most egyben, még pluszban beesett a Szerencsejáték-pénzesőből.