Megvan, miért késik a gránátrobbanásban megsérült tisztviselőnek járó „hősi juttatás” kihirdetése
Egy fontos dologról elfeledkeztek a kormányrendelet megalkotásánál.
Egy fontos dologról elfeledkeztek a kormányrendelet megalkotásánál.
Versenyképességi és költségvetéshez kapcsolódó módosító javaslatokkal készül a kormány Semjén Zsolt szerint, a KDNP pedig sürgős közérdekre hivatkozva tolná át a kampányköltés-plafon eltörlését, ezért június 17-én rendkívüli parlamenti ülésnap lesz, ahol öt fontos törvényjavaslatról is szavaznak majd.
Az alapvető jogok biztosát, Kozma Ákost választja meg az Országgyűlés a 15 tagú testületből még hiányzó egyetlen alkotmánybírónak. Az ő ombudsmani posztjára a HVG értesülése szerint pedig egy volt alkotmánybíró, Juhász Imre volt Ab-elnök lehet esélyes.
Gyorsan elfogadnák a KDNP-s javaslatot, miszerint mindenki annyit költhet a választási kampányra, amennyit nem szégyell. Erről a jövő héten szavazhat az Országgyűlés, ahogy a 2026-os költségvetés elfogadásáról is.
Nagyon messziről indulnak majd a Karácsony–Gulyás-tárgyalások, mert a főváros szerint Budapest nettó befizetője a költségvetésnek és a kormányzati elvonások, adóterhek miatt kerültek csődközeli állapotba, míg a kormányzat szerint nem is nettó befizető az önkormányzat, a pénzügyi zavarait pedig magának köszönheti, és amúgy is csak „picsog”.
A közlekedés pénteki, 10 perces leállítása az első figyelmeztetés, lehet, hogy legközelebb 10 hétre áll le Budapest – mondta a HVG-nek Karácsony Gergely. A főpolgármester egy dolgot akar elérni: ne kelljen 57 milliárd forintnyi adót befizetni. Beleáll ebbe a harcba a kormánnyal, miközben hadakozik a közgyűlési frakciókkal is, mondván: „a felelősséget viselni kell, vagy haza lehet menni”. Karácsony beszélt Rákosrendezőről, a hoppon maradt NER-es oligarchákról, budapesti olimpiáról, a közgyűlés feloszlatásának esélyéről, és a 2026-os választás eredményét is elárulta.
Megérkezett Kecskemétre az első három darab a nagyjából 70 milliárd forintba kerülő 12 Skyfox kiképző repülőgépek közül. A gyártó a cseh Aero Vodochody, amelybe már régen bevásárolta magát a NER: előbb Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aztán Hernádi Zsolthoz, majd Habony Árpád.
Úgy tűnik, Orbán Viktor Ukrajna-ellenes napot tart: reggel így indított a Kossuth rádióban, néhány órával később pedig ugyanezt adta elő az MKIK gyűlésén is. Elsorolta, hogy 2022 óta mi mindenben segítette a kormány a vállalkozásokat, és csupa jót ígért 2026 utánra is – ha ők maradnak. Ha nem, akkor viszont világvége, gazdasági hanyatlás, GMO-s élelmiszerek és adóemelés jön.
Még az elvileg ötletgazda és amúgy bevállalós Lázár János sem vette a nevére a botrányt okozó javaslatot. De látványosan távolságot tart a többszörösen jogsértő tervezettől több más miniszter is Navracsics Tibortól Gulyás Gergelyen át Nagy Istvánig. Orbán Viktor persze aláírta, ahogy a Fidesz-frakció 84, és a KDNP-frakció 89 százaléka is. A HVG körbekérdezte a kimaradókat, hogy mi a gondjuk.
A fővárosi közösségi közlekedést még nem, de egyes beruházási összegeket és más, napi kifizetéseket már le kellett állítani a Fővárosi Önkormányzatnál, miután likviditási problémát okozott, hogy a Magyar Államkincstár 10,2 milliárdot emelt le a főváros számlájáról annak ellenére, hogy Budapest azonnali jogvédelmet kért ez ellen a bíróságtól. Nagy Márton miniszter szerint ez a lépés jogszerű volt.
Az új magyar légitársaságként emlegetett, de egyelőre csak kormányzati hátszéllel és kínai tulajdonosi háttérrel Hongkong és Budapest között árut szállító Hungary Airlines Kft. tavalyi éve nem volt sikertörténet: komoly veszteséget hozott össze. Viszont van bankbetétben több mint 2 milliárdja.
Az utolsó magyar király unokája, Habsburg György lesz az új madridi nagykövet, és más külképviselet élén is változást készít elő a külügyi tárca.
Semmiségnek tűnik, de óriási politikai baklövést jelez az, ahogyan online is kitölthetővé tették a Voks 2025 nevű kormányzati szavazást. Pedig tizenöt év nemzeti konzultációinak sorában ez lett volna az első, amibe nem építik be eleve a csalás lehetőségét. Ennek csak önös politikai oka lehetett, de egy másik önös politikai érdek még erősebbnek bizonyult.
Névtelen kormánypárti javaslatra 41 ponton máris átírnák a heves vitát kiváltó „átláthatósági” törvényt. A legfontosabb változás, hogy már az idén odaítélt 1 százalékos felajánlásokat is bukják azok a szervezetek, akik még fel sem kerültek a kormány ellenséglistájára.
Mintha megállt volna az idő a DK-s szavazóknál. A párt 9 százalékon állt áprilisban a Publicus mérése szerint, és a közvetlenül Gyurcsány Ferenc lemondása, Dobrev Klára előrelépése utáni kutatásban is ugyanígy 9 százalék jött ki. Elemzünk, magyarázunk.
A 2026-os parlamenti választás sokba fog kerülni, de hogy mennyibe, azt nehéz megmondani, még úgy is, hogy pontos tervszámok állnak rendelkezésre. Attól függ, honnan nézzük, és hogyan számolunk, de az biztos, hogy a 31 milliárd feletti rendezési költség duplája a 2022-esnek. Átszámoltuk, mi minden van benne ebben az összegben, amelyből kijönne még egy Rose d’Or szuperjacht is.
Kocsis Máté szerint a magyar elhárítás régóta tudott a kémkedéssel gyanúsított és le is tartóztatott ukrán férfiról, de a Fidesz még régebben tudhatott róla, hiszen évekkel ezelőtt közös biznisze volt a NER gazdasági elitjével. Közös thaimasszázs-cégük nyert el a Covid-járvány idején milliárdos állami megbízást, azóta pedig felszívódott.
Az elnök májusig 69 kegyelmi kérvény mindegyikét elutasította, köztük két pedofil-bűncselekmény miatt elítéltét is – derül ki a HVG-nek a Sándor-palota által kiadott adatsorból. Sulyok Tamás tartja magát ahhoz, amihez tavaly is: aki nem ad kegyelmet, az nem is hibázhat.
Nem volt meglepetés a titkos szavazás eredménye: kedden az Országgyűlés kormánypárti többsége két új alkotmánybírót választott. Polt Péter lemondott legfőbb ügyész és Hende Csaba volt honvédelmi miniszter került be a testületbe, ahonnan még így is hiányzik egy tag. A kitiltott Hadházy Ákos a ruhatárban szavazhatott, és meghekkelte a voksolást.
A Harcosok Klubja már a sokadik eszköz, amitől győzelmet remél a Fidesz. Némelyik megoldás elérte célját, más eszközök nem váltották be Orbán és stábja reményét, ezért ezek idővel a süllyesztőbe kerültek. Vajon más jövő előtt állnak a digitális szabadságharcosok, mint a polgári körök, a szellemi honvédő CÖF-ösök, a megafonos influenszerek vagy éppen a wokebusterek?