Orbán Viktor bukásával Robert Fico jó viszonya is véget ér a magyarokkal – beleértve a Szlovákiában élőket is. Ezt olvastam ki a magyar miniszterelnök híveinek reakcióiból, akik nehezen tértek magukhoz a választási vereség után. Tévednek. Fico elsősorban Orbánnal ápolt jó kapcsolatot, nem a magyarokkal. Csodálta szomszédját, megtanult úgy beszélni, mint Orbán, és hasonlóan hallgatni a valódi problémákról. Tőle leste el a hatalom megszilárdításának trükkjeit.
A kisebbségek ügye azonban mindig púp volt a hátán.
Úgy vélte, hogy ők „csak nyújtják a kezüket” támogatásért, amelyet ő inkább a saját hívei között oszthatna szét. Ráadásul még az Orbánnal deklarált jó viszonya sem akadályozta meg abban, hogy a magyarokkal szemben a legellenségesebb törvényt hozza meg, túlszárnyalva még Vladimír Meciart is – hiszen a Benes-dekrétumok bírálóit börtönbe küldené.
https://hvg.hu/360/20251230_Balog-Beata-hvg-Amikor-Fico-ut-Orban-felrenez-benes
Ami valóban megváltozott Magyar Péter győzelmével, az az, hogy Ficónak már nem kell érdeklődést színlelnie a magyar kisebbség iránt. A két országvezető konfliktusa azonban nem etnikai jellegű lesz.