Amíg itt fenekedett a NER, addig a társadalom értelmesebb (és gerincesebb) részét egybeforrasztotta az ellene való küzdelem. A honvédő háborúnak, sőt, most már lassan az eufóriának is vége, foglalkozhatunk azokkal a hóbortokkal, amelyekkel szerencsésebb országokban szoktak. De miért foglalkozzunk már megint a női kvótával?
Számomra az elmúlt 16 év tanulsága az, hogy nem szabad (sőt, tilos!) az embernek visszafognia magát csak azért, mert lesz, akinek nem tetszik, amit mond. Akármelyik oldal ideológiai vakságáról is van szó. Elnézést.
Szóval két ügyfélrendezvényünk is volt, ahol sajnos csak férfiak szerepeltek a színpadon. Meg is kaptam (ez a hírlevelem, nem véletlenül írok egyes szám első személyben, mindenkinek jobb így) a büszkén progresszív kérdést:
Hol vannak a nők?
Először hagyom Claudia Goldint (Nobel-díjas közgazdász) válaszolni erre a kérdésre, ő visszafogottabb. „Amikor megkérdezzük a nőket, miért nem akarnak közgazdaságtannal foglalkozni, és miért pszichológiát tanulnak inkább, akkor azt válaszolják, hogy mert a közgazdaságtan nem emberekkel foglalkozik, szemben a pszichológiával.”
Rendben, a kérdező nincs tisztában Goldin munkásságával. De akkor hadd tegyek fel neki én egy kérdést – megkönnyítve a dolgát, feleletválasztós formával.
Amikor a nőket keresi a színpadon, mire gondol? A) Az alapkezelőben hemzsegnek az említett színpadi beszélgetésre alkalmas nők, csak a férfiak nem engedik oda őket. B) Jó, nincsenek a cégben említett színpadi szereplésre alkalmas nők, de az mindegy. Nem tartalmat akarunk, hanem nőket! For the greater good!
Az A) verzió sima butaság. Leszarom én, hogy férfi vagy nő a beszélgetőpartnerem, csak tudjak vele érdekesen beszélgetni. És (nálam) csak ez számít. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy egy csomó férfi kollégánk sem jutott fel a színpadra. Ők sem azért, mert el lennének nyomva. A legfájóbb, amikor valaki azt gondolja, hogy a férfiak biztos boldogak, hiszen férfiak voltak a színpadon. És
a világ egymás ellen harcoló férfiakból és nőkből áll. Ahol a férfiak csak a férfiakkal lehetnek. Elsírom magam.
Én szégyellem, hogy ezt magyaráznom kell, de ideológiával van dolgunk: nem, nem attól alkalmatlan valaki, hogy nő. Hanem esetlegesen attól, hogy csak a bekvótázás miatt szerepeltetik, és nem a képességei miatt. Nemre, bőr- és hajszínre való tekintet nélkül.
A B) verziót hosszabban fejteném ki, és előrebocsátom: a nőikvótázók ekézése nem a nők ekézése. Egy különbség, hogy az előbbiek ideológiai vakságban szenvedő, gyakran férfiak. Utóbbiak sosem férfiak.
Folytassuk megint Goldinnal. „Sokat szűkült a nők és férfiak karrierjei és fizetései közti különbség, de még mindig léteznek és aggasztók. Annyira aggasztók, hogy mindenféle okot keresünk rájuk. Meg akarjuk találni a felelőst, a »bűnöst«, ezért ujjal mutogatunk – például az elfogult vezetőkre. És én gyakran mondom… New York‑iként azt mondanám, hogy az ilyesmit úgy kellene kiirtani, mint a csótányokat: hívjuk a nagy irtót, és szabaduljunk meg tőle. Ha ezt megtesszük, valóban jobb helyen leszünk – csak nem szüntetnénk meg a kereseti és karrierkülönbségeket, amelyeket magunk körül látunk. És nem is jutnánk el arra a »jobb helyre«, amelyről azt gondoltuk, hogy elérjük. Ennek az oka pedig nagyrészt az, hogy a társadalomban létezik a gondoskodás szükséglete.”
Egyenlősdi
Olvasom ezt a cikket a nők helyzetéről Magyarországon. A cikkben az egyenlőség elérendő nemes célként van kezelve. Arról nincs szó, hogy miért lenne az. Bár vélhetően ők sem tudják – a dogmák már csak ilyenek. Amit én biztosan tudok, hogy ennyire komplex helyzetekre (nem problémákra!) nincsenek megoldások. Tradeoffok vannak. Mi a jobb? Háttérbe szorítani a karriert a gyereknevelés céljából? Vagy a gyereket a karrier céljából? Kinek mi. Ezt valószínűleg ők is tudják, csak egy ideológus sosem fejtheti ki az igazság minden részletét. Azzal nem lehet szavazatot gyűjteni. Hergeléssel lehet: „Miért nincs nő a színpadon?”.
A kvóta vesztesei
Hadd kategorizáljam a (női) kvóta stakeholdereit. Az első csoport a legnagyobb vesztes, azok a férfiak, akik megérdemelnék az állást, de nem kaphatják meg a nemük miatt. Vesztesei azok a nők, akik érdemeik alapján kapnak meg egy állást, de a női kvóta szelleme miatt ezt már kevésbé hiszik el róluk. Vesztesei azok a férfiak és nők, akik az érdemtelenül odahelyezett emberekkel kénytelenek dolgozni. És végül említsük meg a rövid távú nyerteseit, az érdemtelenül odahelyezetteket. A NER működött így, csak más kritériumok alapján választották ki az érdemteleneket.
Képzeljünk el egy vállalatot 25 pozícióval, 50 emberrel. Az egyenlőség nevében mindenki lesz két hétig minden pozícióban. CEO, marketinges, könyvelő, saleses és portás – valamint a színpadon is mindig más ül. Remek: se hierarchia, se patriarchia, se elnyomás, se wage gap. Mondjuk munkamegosztás, specializáció és hatékonyság se, de ezek kapitalista célok. És azt hiszem, egy kicsit ez van a kvótázás mögött. A hatékonyság, az eredmény másodlagossága.
A jó teljesítmény idegesítő, meg egyenlőtlenséghez vezet. Legyen békés egyenlősdi!
Csak lássuk be, ha mindenki ezt követi, sehova nem jutunk. Az élsportban mit érne el az a csapat, ahol minden játékos minden poszton játszik? És igen, a gazdaság is verseny, sőt, az élet is verseny, még ha ezt sokan gyűlölik is. Annak is rengeteg a hátulütője, ha apa és anya is sokat foglalkozik a gyerekekkel. Például akkor garantáltan egyiknek sem lesz stelláris karrierje.
De elfogadom, vannak helyek, ahol kevésbé van szükség a teljesítményre. Mondjuk a politikusszakma ilyesmi. Ők inkább csak reprezentálnak, kevésbé teljesítenek – egy kormány vagy parlament összeállításánál lehetnek más szempontok, mint a teljesítmény, oda bárkit be lehet kvótázni. De van, ahova meg nem lehet.
Az ideológia baja
Egy ideológiának el kell torzítania a valóságot, hogy az illeszkedjen a narratívába. A NER gazdasági „sikerei” jó példák. Egy másik, amit a zöldek műveltek az atomenergiával. Pedig annak hatásai elég jól mérhetők, ha megkérdeztek volna egy mérnököt vagy fizikust, akkor végig atomenergia-pártiaknak kellett volna lenniük. Ehelyett Németországban betiltatták. Egy ideológia oltárán feláldozva a klímavédelem és a Putyintól függetlenedés. Ezzel gyűjtöttek szavazatot.
Hol vannak a női mérnökök?
Egy 2019-es telenoros kutatás azt mutatta meg, hogy Skandináviában kevésbé mennek a STEM-területekre a nők, mint más országokban. Pedig ott van a legnagyobb egyenlőség, ott vannak a legkevésbé társadalmilag „kényszerítve” a tradicionálisabb női pályákra. Amit számomra ez üzen, az az, hogy valójában nem a társadalom kényszerít, hanem egyszerűen a nők más foglalatosságokat tartanak érdekesnek, mint a férfiak. Ők, ahogy Goldin mondta, inkább pszichológusok szeretnek lenni, kevésbé közgazdászok. Tehát ahol a legnagyobb a társadalmi egyenlőség, ott bizonyos szempontból nőttek a nemek közti egyenlőtlenségek. És a legfájóbb, hogy ilyen érvek nem merülnek fel egy olyan beszélgetésben, ahol az egyenlőség szent cél.
Térjünk vissza egy kicsit az egyenlőség eszméjére. A női emancipáció jó vagy rossz a nők számára? Jó vagy rossz a férfiaknak? Ezekre nincs egyértelmű válasz. Egy kérdésre van egyértelmű válasz ezzel kapcsolatban: jó vagy rossz a gyerekek számára? Meg nem született gyerekek included. Tradeoffok vannak, nem megoldások.
Ne erőszakoskodjunk!
Rengeteg helyen sokkal kevesebb a nő, mint a férfi: például lövészárok, bánya, építkezés vagy börtön. Itt nem érezzük úgy, hogy ha nincs elég nő, az azt jelenti, hogy hiányoznak onnan. Egyszerűen csak nincs annyi nő, jelentős részt biológiai okokból. Ezt a mentalitást javaslom kiterjeszteni más területekre is, akármit követelnek is az ideológusok. Pont most olvasom Hegedűs Zsolt újdonsült egészségügyi miniszter szavait a szívhangrendelettel kapcsolatban: „Ebben az ügyben a politika megerőszakolta a szakmát”.
Ne csak a számunkra másik oldal erőszakoskodását üldözzük, azt javaslom.
Nyitókép: Szobor a Place de la République téren 2026. március 8-án Párizsban, a nemzetközi nőnap alkalmából rendezett tüntetésen. Fotó: Quentin de Groeve / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Tetszik, amit olvasol?
A választás lezajlott, de a kérdéseknek nincs vége. A következmények most kezdődnek. A hvg360 Prémium hírlevelek a napi hírfolyamon túl segítenek eligazodni egy olyan időszakban, ami mindannyiunk számára új.
Egyfelől a HVG sokat látott újságíróit követhetitek: adatokból történetek, jogi magyarázatok, közélet női szempontból, kultúr- és médiamegfejtés programajánlattal, külföldi lapok heti hírszemléje; másfelől szakmájukban kiemelkedő szerzők gondolatait olvashatjátok a gazdaság és a menedzsment területeiről, nemzetközi kutatásokról, vagy a mindent behálózó mesterséges intelligenciáról.
