„Elnök asszony, Ön nem tudja kivel fogott kezet Szabadkán” – kiborultak a Vajdaságban Forsthoffer Ágnes látogatásán

Az új magyar házelnök szerbiai látogatásának vajdasági állomásán a Fidesz ottani, alaposan megtámogatott stratégiai partnere, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőjével, Pásztor Bálinttal találkozott. Ez önmagában még nem kavart vihart, de az eseményt értékelő posztja annál inkább. Végel László Kossuth-díjas író felháborodásában többször is billentyűzetet ragadott.

  • Kókai Péter

Váratlan politikai vihart és negatív reakciók sokaságát váltotta ki Forsthoffer Ágnes június elején tett szerbiai látogatása. A magyar Országgyűlés elnöke első külföldi útja során először Belgrádban járt, ahol fogadta őt szerb kolléganője, Ana Brnabić képviselőházi elnök.

A két politikus találkozója a szokványos protokolláris keretek között rendben lezajlott, útban hazafelé azonban Forsthoffer június 3-án megállt Szabadkán, ahol fogadta őt Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A találkozó apropóján a magyar házelnök még aznap közzétett egy bejegyzést a saját Facebook-oldalán, amelyben gyakorlatilag a Fidesz stratégiai partnerét dicséri. Mint írja, vendéglátója „bemutatta a vezetőket, a szervezet több évtizedes múltját és eredményeit, valamint jelenlegi céljait”, majd kiemeli, „a VMSZ rendkívül fontos szerepet töltött be a szerb és a magyar nép történelmi megbékélésének elősegítésében, kezdeményezésük nyomán 12 éve helyezte hatályon kívül a szerb kormány a Benes-dekrétumokhoz hasonló, a magyar lakosságot kollektív bűnösséggel sújtó 1945-ös határozatokat.”

Hozzászólások