A vészesen vörös alapra írt fehér szám egyre rosszabbul mutat. A legújabb androidos kezdeményezés weboldalán járunk, melynek nyitólapján a visszaszámláló fölötti felirat nem hagy sok kétséget afelől, hogy komoly dologról van szó: „A telefonod többé nem lesz igazán a tied.” Lapunk megjelenésekor még 69 nap van hátra a „zárolásig”, amire ilyen kontextus mellett aligha vágyik bárki.
Arról van szó, hogy a tervek szerint a Google szeptembertől küldi ki az androidos készülékekre azt a frissítést, amelynek értelmében minden alkalmazás fejlesztőjének regisztrálnia kell (adott esetben pénzért) a Google-nél, el kell fogadnia a szerződési feltételeket, hatósági dokumentummal kell igazolnia személyazonosságát, illetve be kell küldenie jó pár technikai részletet. Amelyik fejlesztő ezt nem teszi meg, annak mobilos programjai – beleértve a már telepített példányokat is – világszerte blokkolódnak milliárdnyi androidos eszközön. A Google arra hivatkozik, hogy így minden androidos készülék biztonságosabb lesz. Ez ebben a formában máris kevésbé hangzik drámainak, mint a Keep Android Open (Maradjon nyitva az Android) kezdeményezés nyitóoldalának beharangozója. De azért érdemes minden érintettnek tisztában lennie azzal, hogy miben áll a változás, mert a módosítás igenis húsbavágó lehet, és nem csak a fejlesztőknek.
A helyzet megértéséhez vissza kell tekinteni az okostelefonok hőskorába. A modern értelemben vett smartphone kategória alapjait 2007-ben tette le Steve Jobs társalapító-vezérigazgató, amikor bemutatta az iPhone-t és vele együtt azt is, hogyan képzeli az Apple a zsebben hordható világot. Jobs az iPhoneOS (majd iOS) tervezése közben is hangot adott addigra jól ismert elképzelésének: ő jobban tudja az embereknél, hogy azoknak mire van szükségük; a felhasználók lesznek szíves a megnevezésükhöz méltóan viselkedni, és egyszerűen csak használni az ő nyilvánvalóan zseniális rendszerét. Azóta – részben a változó piaci igények, részben szabályozói nyomás hatására – az almás vállalat jóval megengedőbben áll hozzá platformja testreszabhatóságához.