Épp most szalad ki a Tisza a kormány alól – posztolta kárörvendően Márki-Zay Péter a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és vagyonvédelmi Hivatal élére kinevezett Unger Annával kapcsolatban. Ő csak tudja: alóla hat párt szaladt ki egyetlen pillanat alatt, már ha alatta, mellette vagy mögötte voltak egyáltalán valaha.
Most, a Tisza esetében szó sincs ilyesmiről. Egyszerűen vége a mézesheteknek, annak a kegyelmi pillanatnak, amikor Magyar Pétert úgy látták az övéi, mint aki vízen járt, és bármit csinált, nőtt a népszerűsége.
Nem a kinevezett vezető végzettsége, nem a szakmai életrajza, hanem a következő három hónap intézkedései lesznek meghatározóak. Jancsics Dávid szociológus, korrupciókutató írása a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal körüli vitákról.
Jól van ez így, elkezdődtek a hétköznapok. Ezer ilyen ügy lesz még: vitatható kinevezések, döntések, érdeksérelmek, amelyek megosztják a Tisza közösségét, a társadalmat, talán a maroknyi párttagságot is. Lesznek a tiszások között disszidensek, árulók, politikai identitásukat keresők, karrierjüket a szembefordulással megalapozni vélők. Ez az első eset, sorra mutatkoznak meg a különutas tiszás politikusok: van, aki tüntetést szervezett Unger ellen, sikertelenül, más a tökösségével dicsekedett az ügy kapcsán intellektuális és kommunikációs képességeit megvillantva, vannak, akik sunyiban szembementek a frakciófegyelemmel és van, aki névvel is vállalta az ellenvéleményt, mint Melléthei-Barna Márton. Az arctalan és néma tiszás parlamenti massza lassan megmozdul, kiderül, kinek a nevét érdemes megtanulni.