A fizikusok rossz lelkiismerete című könyvében konkrét kérdések sorát veti fel a múltból, rávilágítva a jelen félelmeire. Miért nem Németország, a kor tudományosan legfejlettebb nemzete fejlesztette ki az atombombát? Miért van az, hogy a működő atombombával rendelkező Észak-Korea sokáig érintetlen-érinthetetlen volt, míg Líbiát, amely elállt a nukleáris fegyver előállításától, lerombolták? Miért vetett be az Egyesült Államok atombombát Japán ellen, miután a háborút már gyakorlatilag megnyerte? A mai fegyverkezési verseny miatt érezte sürgetőnek, hogy szembesítsen minket a nukleáris katasztrófa kockázatával?
A történelem során országok, politikusok részéről számtalan félreértés, hibás ítélet vezetett mészárlásokhoz. A hirosimai és a nagaszaki atomtámadás 80. évfordulóján különösen időszerű az emberiséget, annak gondolkodásra, szembenézésre hajlandó részét emlékeztetni arra, hogy egy rendkívüli felfedezés a XX. században miként vezetett katasztrófához. Európa „alvajárása” 1913-ban kezdődött: gőzerővel fegyverkezett, és nem vette észre, hogy kollektív öngyilkosság elkövetésére készül. Nem újdonság, hogy időszakosan, szörnyű módon, mérhetetlen szenvedést okozva, lemészárolja magát az emberiség. Tulajdonképpen most is ez zajlik, de ezúttal már olyan fegyverekkel, amelyek soha nem látott pusztítást okozhatnak. A kockázat, amit vállalunk, hatalmas: a nukleáris háború, a világégés közelebb van, mint gondolnánk. Alvajáróként haladunk egy katasztrófa felé.
Mi fordíthatja vissza ezt az állapotot, mi ébreszthetne fel minket?
Azt hiszem, meg kell tanulnunk feladni a konfrontáció logikáját: azt a logikát, amelyben az egyik vagy a másik nyer. Egy téves megközelítés téves eredménye, hogy a politikusok, a nagyhatalmak „hogyan nyerjük meg a háborúkat?” játékot játszanak. Annak lenne igazi súlya, ha a „hogyan kerüljük el a háborúkat?” emelődne be a fókuszba. Gyakorlatilag minden második generáció kiirtja egymást, és mindent megsemmisít maga körül, ami élet. Lehetnénk ennél ostobábbak? Miért nem hallgatunk a józan eszünkre? Ahhoz, hogy valaha kijussunk ebből az önismétlő csapdahelyzetből, fel kell hagynunk azzal, hogy ellenségként tekintsünk az ellenfeleinkre. Komolyan kellene venni végre a partnerség fogalmát, meg kellene tanulni összefogni, közösen keresni a megoldásokat a bajainkra.
Carlo Rovelli
Profimedia
Buddhától a kvantumfizikáig
Az élet megváltoztatása jelenti a jövőt – vallja a veronai születésű, hetvenesztendős Carlo Rovelli professzor, aki az egyik leghitelesebb elméleti fizikus-tudományfilozófus. A nagy hatású Hét rövid fizikalecke című munkája óta több millió példányban elkelt sikerkönyvek szerzője. 2019-ben az amerikai Foreign Policy magazin beválasztotta a világ 100 legbefolyásosabb globális gondolkodója közé. Az elismerés elsősorban a hurok-kvantumgravitációs elmélet terén Lee Smolinnal és Abhay Ashtekarral végzett úttörő kutatásainak szólt.
Nem hagyományos út az övé sem a természettudományban, sem a filozófiában. „Valaha koldus akartam lenni, a példaképem Buddha volt.” A későn megérkezők táborát erősítette, utazott, olvasott, írt egy könyvet az 1968-as diáklázadásról. Az egyetem harmadik évében, a modern fizikával való találkozása során szembesült „élete problémájával”, a gravitáció kvantifikálásával. A téridő kvantumtulajdonságait leíró elméleti kutatások egyik fő irányvonalát képező hurok-kvantumgravitáció elméletén eleinte amerikai egyetemeken dolgozott diákjaival, majd nemrég Madridba tette át a székhelyét, „mert itt működik a világ egyik legfőbb kvantumgravitációs kutatási központja”. Az ősszel jelenik meg legújabb könyve Minden dolog egyenlőségéről címmel a Princeton Egyetem filozófiai tanszékén tartott előadásai alapján. Azt a kérdést fejtegeti, hogy mit jelent a modern fizika a filozófiai kérdések szempontjából.
Nem hagyományos út az övé sem a természettudományban, sem a filozófiában. „Valaha koldus akartam lenni, a példaképem Buddha volt.” A későn megérkezők táborát erősítette, utazott, olvasott, írt egy könyvet az 1968-as diáklázadásról. Az egyetem harmadik évében, a modern fizikával való találkozása során szembesült „élete problémájával”, a gravitáció kvantifikálásával. A téridő kvantumtulajdonságait leíró elméleti kutatások egyik fő irányvonalát képező hurok-kvantumgravitáció elméletén eleinte amerikai egyetemeken dolgozott diákjaival, majd nemrég Madridba tette át a székhelyét, „mert itt működik a világ egyik legfőbb kvantumgravitációs kutatási központja”. Az ősszel jelenik meg legújabb könyve Minden dolog egyenlőségéről címmel a Princeton Egyetem filozófiai tanszékén tartott előadásai alapján. Azt a kérdést fejtegeti, hogy mit jelent a modern fizika a filozófiai kérdések szempontjából.
