A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) előrejelzései szerint az atomenergia egyre nagyobb szerepet játszik a világ növekvő villamosenergia-igényének kielégítésében. Ennek a potenciálnak a kiaknázásához elengedhetetlenek lesznek az új nukleáris kapacitásokba és a reaktorok élettartamának meghosszabbításába történő beruházások
– mondta Rafael Grossi, a szervezet főtitkára az IAEA 70. közgyűlésének nyitóbeszédében, hozzátéve, hogy a szervezet friss jelentésében szereplő modellezések szerint 2060-ra megtriplázódhat az áramtermelő, kereskedelmi üzemű atomerőművek globális termelési kapacitása.
Az atomerőművek termelői kapacitásának még belátható időn belüli triplázása azonban nem új ígéret.
Három évvel ezelőtt is éppen ezt bizonygatták az iparági megmondók – csak akkor még 2050-volt a céldátum.
Ígéretek szépen, sorban
Az elmúlt bő egy évtizedben több alkalommal is publikáltak nemzetközi szervezetek olyan jelentéseket, melyekben modellezték, hogy a világban, Európában a következő évtizedekben az atomerőművek hogyan fognak visszafordulni a növekedési-gyarapodási pályájukra. Amellett, hogy ezt a feltámadás ígéretet máig nem igazán sikerült eredményekre váltani, több szépen hangzó vízió is elhangzott, illetve megjelent.
