Kora reggel az eső pokoli dobolására ébredtem. Szakadt, mintha dézsából öntötték volna, és a lapos, cinklemezekkel borított tető, mint mindig, most is jól felerősítette a kövér esőcseppek hangját.
Nem törődtem vele, vasárnap reggel volt, nem terveztünk különösebb kirándulást, és különben is: a hónapok óta tartó szárazság után jólesett hallani, hogy megnyíltak az ég csatornái. A másik oldalamra fordultam, nincs hová sietni.
Csak később, miután az eső elállt, tűnt fel, hogy valami nem úgy van, ahogy lenni szokott. Akkora volt a csönd, hogy kabátot lehetett volna akasztani rá. Az utcánk amúgy nagyon nyugodt, hébe-hóba lehet csak hallani egy-egy ajtócsapódást vagy valamiféle távolodó motorzajt. Esetleg azt, hogy három emeletnyi mélységben beszélgetnek alattunk az utcán. De ez más volt.
Semmi hang, legfeljebb az örökké cserfes szarkák csörgése távolabbról, a kertből. Brüsszel elmaradhatatlan, messzi mormolását sem lehetett hallani.
Ja, persze, esett le a tantusz: szeptember 20-a van, az autómentes vasárnap, amikor este 7-ig tilos bármifajta autóval, motorkerékpárral közlekedni Nagy-Brüsszel területén. Kilenc és fél órára kizárólag a járókelőké, kerékpárosoké, rollereseké lett a város.
