A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti, fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
Anton Prinner magyar gyökerei és identitása egyaránt különös, nehezen megfejthető rétegeket hordoznak. 1902-ben Budapesten Anna Prinnerként született, művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végezte, majd 1927 végén vagy 1928 elején Párizsba távozott, ahonnan – egy rövid, 1930-as látogatást leszámítva – többé nem tért vissza Magyarországra.
Franciaországban Annából Anton lett: férfiként öltözött, férfinevet használt, és egész további életében következetesen ezt a férfi identitást képviselte. A kutatók szerint ennek pontos indítékai nem teljesen tisztázottak: szerepet játszhatott benne a korabeli művészeti világ férfiközpontúsága, ugyanakkor Prinner identitása ennél összetettebb és személyesebb volt. Magyarországot tehát földrajzilag elhagyta, kulturális és szellemi értelemben azonban nem szakadt el teljesen gyökereitől: magyarul és franciául írt, szoros kapcsolatokat ápolt Párizs magyar művészkörével, és életének ezt a kettősségét – a magyar származást, a francia művészi közeget és a nehezen kategorizálható, férfiként megélt identitást – művészete is magán viseli.
Közel húsz év telt el azóta, hogy az Ernst Múzeum megrendezte Anton Prinner első, zömében Franciaországból érkezett műveilből álló magyarországi életműkiállítását. 2007 nyarán a kiállítási anyag részét képező, a farncia Riviérán található Cannes-hoz közeli kisvárosban, Vallaurisban készült egyedi kerámiákat és kisplasztikákat Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában is bemutatták.
Victor Brauner: Prinner és védőistennője / Prinner et sa divinitée [sic] protectrice, 1953 jùnius 21., színes ceruza, papír,
Magàntulajdon, © ADAGP, Paris, 2026
Az akkor hazájában még szinte teljesen ismeretlen Anton Prinnernek azóta ugyan vannak már magyar gyűjtői, és galériakiállítások is születnek alkotásaiból, de a magyar nagyközönség továbbra sem tud róla, és egyelőre a magyar művészettörténetben sem foglalja még el az őt megillető helyet.
Mindez érthető, hiszen Prinner 1928-tól haláláig Franciaországban élt és dolgozott, szobrai pedig teljesen idegenszerűen sajátságosak a huszadik századi magyar, és tegyük hozzá, a nemzetközi művészetben is. Ezért is szükséges, hogy újra és újra hírt adjanak az őt ismerők a vele kapcsolatos eseményekről – ezúttal a vallaurisi kiállításáról.
A vallaurisi korszak
Vallauris a francia kerámiaművészet II. világháború utáni újjáéledésének, modernizálásának egyik legjelentősebb központja volt. Számos festőt, szobrászt, a legismertebbek közül Marc Chagallt, Fernand Léger-t, Victor Braunert és Picassót, valamint a magyar Vértes Marcellt vonzotta oda az addig „csak” iparművészeti műfajnak tartott kerámia. (1939-től Hauser Frigyes (más néven Manit Ozère), 1957-től Rozsda Endre, majd a 2010-es években, 2014-ben bekövetkezett haláláig Bán Mariann is dolgozott Vallaurisban.)
Így dolgozott Picasso Vallaurisban, ahol van Picasso-múzeum is:
https://www.facebook.com/potsinaction/videos/pablo-picasso-a-vallauris-di-luciano-emmer-clip-of-making-a-bird/721581954669996/
Anton Prinner követte a már ott dolgozó művészbarátja, Pablo Picasso példáját, és elhagyva Párizst, 1950-ben Vallaurisba költözött. Tizenöt évet töltött ott (Picasso hetet), és készítette senki máséval össze nem téveszthető kerámiáit az 1950-ben alapított és nemzetközi hírnevet szerző Tapis Vert műhely számára. A vallaurisi Musée Magnelli kerámiamúzeum (Musée Magnelli – Musée de la Céramique) júliusban nyitott nagyszabású kiállítása az évek múlásával egyre elismertebbé vált Anton Prinner gazdag életművének minden korszakából és műfajából bemutat néhány jellegzetes alkotást.
Főbb alkotásai
Vallaurisban Prinner életkörülményeinek változása, a tágas és szobrászatra alkalmas, külső térrel is rendelkező műterem és a viszonylag stabil jövedelem alkotómunkájára is kedvezően hatott. Mind szellemi, mind pedig gyakorlati téren elmélyülhetett munkájában, szabadon kísérletezhetett új anyagokkal, új formákkal és nem utolsósorban megvalósíthatta monumentális méretű szobrait. Ez utóbbiakra példa a Musée de l’Hospice Saint-Roch d’Issoudun gyűjteményéből érkezett, 90 cm átmérőjű fatörzsből faragott Ember (Homme), amely 3,75 méter magasságával sohasem jöhetett volna létre szűkös párizsi műtermében. A tárlat katalógusa fel is idézi az alkotó egyik személyes jegyzetét:
Párizsban a szobraim magassága 2,25 méterben volt korlátozva: itt az ég a mennyezet.
Ezt a gondolatot tükrözi a kiállítás címe, a Le ciel pour plafond (Az ég a plafon) is.
Vallaurisban ismerkedik meg a kerámiakészítés folyamatával, ami kiváló lehetőséget nyújt számára, hogy egyesítve festői és szobrászati tapasztalatait, formába öntse személyes, spirituális világát. Így például gyertyatartóként emlegetett kerámiái nem egyszerű használati tárgyak, hanem szobrok, amelyek egy olyan motívumot – a fényt hordozó nő motívumát – testesítenek meg, amely az egyiptomi mitológia iránt érdeklődő Prinnernek már korábban, az 1930-as évek végétől készített metszetein is megjelenik. Az egyiptomi művészet és mitológia világát lakótársa, Peterdi Mária egyiptológus révén az 1930-as évek második felében ismerte meg, ami aztán a háborút követő időszakban érett be és bontakozott ki művészetében.
Kiállítási enteriőr Az öregség (A nyomorúság, avagy a bölcs) / La Vieillesse (La Misère ou le Sage) című gipszszoborral, 1954
Expo Prinner
Vallaurisban születik többek között egy huszonkét darabból álló tányérsorozata, az Assiettes Tarot (1952), amelyben a tarot kártya ezoterikus olvasatát dolgozza fel. Ritkasága miatt sajnos csak három szerepel belőlük a kiállításon. Az itt is megjelenő, egyiptomi mitológiát idéző formai megfogalmazást olyan feliratok egészítik ki, mint „Az igazság utópia”, „A spirituális erők megtestesülése az anyagban...”, „A befogadó érzékenység kártyája; negatív, női”, „A valakivé válás ereje; tapasztalatokkal egyre inkább gazdagodni, hogy a holnappá váljunk.”
Művészi korszakai
Anton Prinner ma már hasonlóképpen nehezen fellelhető fontos alkotása a később bronzváltozatban is elkészített ezoterikus kerámia sakk-készlete. Az 1950-es évek első felében született sakkjáték a férfit és nőt szimbolizáló Nap–Hold kettősség köré épül. Ez a munkája szervesen illeszkedik az életmű korábban már említett darabjaihoz. A harminckét ruhátlan, esetenként tréfás testhelyzetbe merevített figura – mint például a kézen álló futó – ez esetben is az óegyiptomi ábrázolásból merítő formai és szimbolikus elemeket tartalmaz.
Prinner művészetében a férfi és nő alakja, gyakran egy alkotáson belüli jelenléte, az 1930-as évek végére nyúlik vissza. Rövid konstruktivista periódusát követően a figuratív ábrázolás felé fordul, és ekkor születnek a férfi és nő egységében rejlő teljesség filozófiáját kifejező szobrai, mint a kiállításon látható A bikaasszony és a Kettős alak (La Femme taureau és a Double personnage, 1937).
Az 1930-as években a Stanley William Hayter által vezetett Atelier 17 grafikai műhelyben szerzett tapasztalatai révén Prinner a modern rézkarckészítés egyik legjelentősebb alakjává vált. A kiállítás bőséges anyaga lehetőséget ad a látogatónak arra, hogy megismerje Prinnernek a grafikai műfajban nyújtott kiemelkedő teljesítményét, amely olyan albumok létrejöttét tette lehetővé, mint a Lenyírt hajú nő (1946, Femme tondue) vagy a Régi egyiptomiak halottaskönyve (1947, Livres des Morts des anciens Égyptiens). Pénz hiányában egy olyan új, általa „papyrogravure”-nek, papírmetszetnek nevezett technikát is kidolgozott, amelyhez a drága rézlemezt jóval olcsóbb kartonnal helyettesítette. Bár a felhasznált anyagok egyszerűek voltak, a megmunkálásuk rendkívül bonyolult technikai eljárást igényelt. Ezzel a módszerrel született meg 1948-ban Prinner egyik mesterműve, az Apokalipszis (L’Apocalypse) című album.
Cím nélkül / Sans titre, papírmetszet, 1934
Collection Yves Lebouc © ADAGP, Paris, 2026 © Galerie de l’Institut
Különlegességek
A bemutatott dokumentumok legizgalmasabb darabjai André Villers fotográfus felvételei. Közülük is kiemelkedik az a Prinnerről készült fotó, amely egyszerre láttatja az apró termetű, törékeny alkatú művészt, annak monumentális méretű, Ember című szobrát, valamint a háttérben meghúzódó Kettős figurát. Ugyancsak érdekes színfoltja a kiállításnak Prinner egyik közeli barátjának, a román származású dadaista-szürrealista festőnek, Victor Braunernek (1903–1966) egy 1953-as színes ceruzarajza, amelyen művésztársát szoborkészítés közben örökítette meg.
Prinner, megelégelve a Tapis Vert műhely tulajdonosának alkotói szabadságát egyre inkább korlátozó elvárásait, annak akarata és a szakításnak rá nézve kellemetlen következményei ellenére 1965-ben elhagyta Vallaurist. Visszatért Párizsba, hogy ott folytassa nehézségekkel teli, de soha meg nem alkuvó, 1983-ig tartó életét.
Nyitókép: Kiállítási enteriőr a sakk-készlettel, a háttérben André Villers fényképe Anton Prinnerről és alkotásairól / Forrás: Expo Prinner
