Karneváli hangulat fogadta a korabeli beszámolók szerint azt, amikor 1936-ban a Kentucky állambeli Owensboróban felakasztották a 27 éves, fekete Rainey Betheát, akit azért ítéltek halálra, mert megerőszakolta és meggyilkolta a 70 éves, fehér Lischia Edwardsot.
A kivégzést a bíróság épülete előtti park kímélése okából egy nagy parkolóban hajtották végre, ahol nem fenyegetett az a veszély, hogy a húszezres tömeg letapossa a füvet. Mivel az esemény bizarr szórakoztató jelleget öltött a nézők számára, a nagy sajtónyilvánosság miatt a közvélemény rosszul fogadta, így
ezt tekintik az utolsó igazi nyilvános kivégzésnek az USA-ban,
noha 1937-ben Missouriban még bitón végezte egy elítélt férfi, ám azt „csak” félezren látták.
Az amerikai elnök ugyanakkor jelezte, hogy az áldozatok közvetlen hozzátartozói megnézhetik személyesen a 13 ember meggyilkolásáért halálra ítélt Nidal Hasan kivégzését, ha szeretnék.
Az internet segítségével visszahozta volna a középkorinak tartott – Afganisztán és Irán kivételével sehol sem gyakorolt – „látványosságot” Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter, aki streaming révén közvetítette volna, ahogyan a kivégzőosztag agyonlövi az 56 éves Nidal Hasant, az amerikai hadsereg volt őrnagyát.