Nem közvetíti élőben az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon a 2009-es Fort Hood-i tömeggyilkosság elkövetőjének kivégzését – jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
A 13 ember meggyilkolásáért halálra ítélt Nidal Hasan kivégzését december 3-ra tűzték ki. Az elnök így magyarázta a döntést a saját közösségi oldalán, a Truth Socialön: „Úgy gondolom, hogy a kivégzés élő közvetítése erős visszatartó erővel bírhatott volna, és a világ tanúja lehetett volna annak, hogyan bánik Amerika a terroristákkal és az olyan söpredékkel, mint Hasan. Ugyanakkor sok tisztességes jó szándékú ember inkább nem nézné végig a halálát, sem élő közvetítésben, sem más vizuális formában.”
Trump jelezte: Hasant a terveknek megfelelően kivégzik, kivégzőosztag által, de az eseményt nem közvetítik élőben. „Mindazonáltal az áldozatok közvetlen hozzátartozói, ha úgy döntenek, személyesen megtekinthetik a kivégzést. Megérdemlik, hogy tanúi legyenek az igazságszolgáltatásnak” – tette hozzá.
Hasan az amerikai hadsereg pszichiátereként szolgált, amikor 2009-ben, a texasi Fort Hood katonai bázison 13 embert ölt meg, amikor tüzet nyitott a gyanútlan katonákra. Tettét azzal indokolta, hogy így akarta megakadályozni, hogy a katonák Afganisztánba kerüljenek, ahol muszlimokat ölnének meg. A bíróság előtt szinte alig védekezett, az esküdtszék előtt kijelentette: a bizonyítékok alapján látható, hogy ő volt a lövöldöző. Saját magát olyan katonának írta le, aki oldalt váltott.
A kivégzőosztag által végrehajtandó halálbüntetés élő közvetítésének terve az Egyesült Államokban mind a republikánusok, mind a demokraták részéről bírálatokat váltott ki. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Volker Türk pedig azt mondta, hogy a halálos ítélet végrehajtásának élő közvetítése egyenértékű a nyilvános kivégzéssel, és megsértené a kínzás tilalmát.
Időközben 72 nyugalmazott amerikai tábornok, admirális és más magas rangú katonatiszt is azt kérte az amerikai kormánytól, tegyenek le arról, hogy élőben közvetítsék Nidal Hasan kivégzését, mivel szerintük bemocskolná a nemzet és a hadsereg becsületét is egy ilyen show-műsor. A múlt héten még Trump azt közölte, hogy „teljes mértékben” támogatja, illetve jóváhagyja az élő közvetítés tervét, most azonban úgy tűnik, elengedte azt.
Nyitókép: SAUL LOEB / AFP