A héten minden előzetes jelzés nélkül jelentősen korlátozták a Starlink, illetve annak katonai csomagja, a Starshield hozzáférését az ukrán hadsereg számára. Kedd éjjel megszakadt az ukrán drónok műholdas kapcsolata, amikor 160 kilométer per órás sebesség fölé gyorsítottak, sőt már 110-120 kilométer per órás sebesség mellett is 10-20 másodpercekre elvesztették a jelet.
A korlátozást Ukrajna néhány órával azután észlelte, hogy Oroszország hétfő éjjel ballisztikus rakétákkal csapást mért Harkivra és Kijevre, mely támadások civil áldozatokat is követeltek. Kedden újabb támadás jött.
A legsötétebb forgatókönyv
Ezekre a csapásokra a korábbi gyakorlattal szemben nem figyelmeztettek előre az Ukrajnával szövetséges nyugati hírszerző szolgálatok, a Starlink-korlátozás pedig tovább súlyosbította a helyzetet, mivel Ukrajna az erősen megfogyatkozott elfogórakéta-készlete miatt a támadó orosz drónokat és rakétákat a saját drónjaival szedi le. Most csak szedte volna, hiszen egy 160 kilométer per óra alá korlátozott sebességű robotrepülő nem tud mit kezdeni egy akár 500 kilométer per órával száguldó sugárhajtású Sahid drónnal.
Hogy ki rendelte el az ukránokat sújtó műholdkorlátozást, arról hivatalosan nem érkezett bejelentés. A Starlinket a SpaceX-en keresztül birtokló techmilliárdos, Elon Musk X-es bejegyzése szerint a szolgáltatás katonai csomagja, a Starshield tulajdonosa a Pentagon, annak korlátozásáról pedig végső soron így az amerikai elnök dönt. Az Axios-nak viszont fehér házi források azt mondták, a Trump-kormánynak nincs kontrollja a SpaceX felett, és „felveszik a kapcsolatot a céggel, hogy kiderítsék, mi történt.”

Ennek viszont homlokegyenest ellentmond a Reuters saját értesülése, mely szerint a korlátozásról szóló döntés igenis a Fehér Házban született meg. Mint ismert, Trump az elmúlt héten - sikertelenül - igyekezett nyomást helyezni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre, hogy állítsa le az orosz olajinfrastruktúrára mért támadásokat, mert szerinte azok világpiaci hatásai, nem pedig az Irán ellen viselt háborúja miatt emelkedett rekordszintre a dízel ára az USA-ban, gyengítve a republikánusok pozícióját a novemberi, félidős választások előtt.