Hogyan került 1956 októberének végén, a forradalom kellős közepén Budapestre?
Abban az időben szabadúszó fotográfusként dolgoztam a barátommal, Dominique Berrettyvel. Nem tartoztunk szerkesztőséghez, magunk terjesztettük a fényképeinket. Tisztességesen megéltünk belőle. 1956 októberében, miután a rádióból kevés információt kaptunk arról, hogy mi történik Magyarországon, elhatároztuk, elmegyünk a csehszlovák határra. Úgy gondoltuk, ha a magyar kommunista rendszer összeomlik, Prága lesz a következő. Talán ez lehetett volna a szovjet történelem, a hidegháború vége. Sajnos a határőrök nem engedtek be bennünket Magyarországra.
Mit tettek ezután?
Vártunk. Felhívtam a feleségemet, hogy elmondjam neki, hazamegyek, ő szólt, hogy a rádióban azt hallotta, az osztrák–magyar határ nyitva van. A probléma az volt, hogy vissza kellett volna mennünk Bécsbe vízumot szerezni. Nem akartunk több száz kilométert újra megtenni autóval, inkább a határon maradtunk. Egyszer csak egy magyar autó a határállomáshoz érkezett, háromszor dudált, a sorompó felnyílt. Követtük, és mi is ugyanezt tettük. A sorompó csodával határos módon felemelkedett anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna tőlünk. Még aznap este megérkeztünk Budapestre.
Melyik napon történt mindez?
Október 29-én, amikor a harcok már véget értek. A szovjetek az éjszaka folyamán visszavonultak. Mindenki azt gondolta, hogy a forradalmárok győztek, de ez csak a szovjetek taktikája volt, akik néhány nappal később visszatértek tankokkal. Nem volt mit fényképeznem, az újságok nem akarnak békéről fényképeket. Másnap kora reggel Berrettyvel elhagytuk a Gellért Szállót, és Pesten sétáltunk. Lefényképeztem a mésszel borított holttesteket, de szükségem volt olyan fotóra, amely megmagyarázza, mi történik.
Russ Melcher a Paris Matchban megjelent fotójával
Phil Casoar
