Szervezetfejlesztőként gyakran tapasztalom, hogy ugyanazt a jelenséget nagyon más nézőpontból élik meg a fizikai és szellemi dolgozók. Nemritkán olyan távolságok jelennek meg, hogy már-már kételkedem, vajon ugyanarról a szervezetről beszélünk-e. A történet szereplői: a kékgalléros dolgozók, az őket vezető műszakvezetők (a kékgalléros vezetők), és az ő felettes vezetőik (a fehérgalléros vezetők).
Ugyanabban a gyárban, ugyanarról a valóságról ilyen mondatok születnek egy-egy interjún:
– „Az embereknek megvan a bizalma. Bármikor bejöhetnek az irodába, ha van valami probléma, megbeszéljük.”
– „Ott tartunk, hogy ki kell kerülnünk a vezetést, mert segítséget úgysem kapunk.”
Hogy lehet ugyanannak a dolognak ennyire különböző optikája? Az egyik moziteremben happy enddel végződik a film, a másikban folytatásos drámát nézünk. Na és akkor hol van az igazság? Vagy van-e egyáltalán?
