Itt a nagy magyar orvostérkép: hány évesek az orvosok, és hol van belőlük a legtöbb?

Van megye, ahol harmadannyi orvos jut százezer emberre, mint a legjobb helyzetben lévő régióban. Egy új kutatás szerint ez az egyik olyan tényező, amely a szakemberhiány és az orvostársadalom elöregedése mellett mindjobban feszíti az ellátórendszert. A nemzetközi trendek is hasonlók.

Egyszerre kétfélféle elszívó hatás is terheli a hazai egészségügyet. Az egyik régóta közismert: a szakemberhiányt súlyosbítva orvosok sokasága szegődik el Nyugatra, főként a hazaihoz hasonló ellátórendszert működtető Ausztriába, Németországba és Svájcba. Emellett pedig, és erről eddig kevesebb szó esett,

az itthon maradó orvosok többsége is a nagyobb, fejlettebb térségekben, városokban vállal szívesebben munkát, ami mára súlyos aránytalansághoz vezetett: háromszoros eltérések is vannak az országon belül a százezer lakosra jutó doktorok számában.

Vagyis nem elég, hogy elöregedik az orvostársadalom, és nincs elég doktor, a területi egyenlőtlenségek is mindjobban feszítik az ellátórendszert. Ezeket a folyamatokat is vizsgálták osztrák és magyar szakértők, egyetemek egy nemzetközi kutatásban, amelynek eredményeit nemrégiben mutatták be.

A kutatás is alátámasztja, amit szabad szemmel látunk: Magyarországon több szempontból is kedvezőtlenebb a helyzet, mint Németországban, Ausztriában és Svájcban (DACH-országok). Míg nálunk a gyakorló orvosok 24 százaléka 65 évnél idősebb, Svájcban ez az arány csak 12,6, Ausztriában 10, Németországban pedig 9,4.

Hozzászólások