Kulcsszavak
nyitottaktak.hu – Erre az oldalra töltött fel és tett kereshetővé több tízezer dokumentumot az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Leváltára úgynevezett hálózati személyekről, akik valamilyen kapcsolatban lehettek a titkosszolgálatokkal a szocializmus idején. Az eddig közzétett adatokból nem derül ki, hogy az érintettek pontosan mit csináltak, az arról szóló, még feldolgozás alatt álló dokumentumok jövő tavasszal lehetnek nyilvánosak.
Elhárítás – Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek neve is szerepelt, köztük Lezsák Sándor volt MDF-es, illetve fideszes országgyűlési képviselőé. 164 esetben fordult elő a hiba, a levéltár főigazgatója minden érintettől elnézést kért. Ezt tette Magyar Péter miniszterelnök is. A Fidesz felelősségre vonást követel.
Bukóforduló – Történelmi vereséget szenvedtek a republikánusok az amerikai félidős választáson. A demokraták a Kongresszus mindkét házát meghódították, így az elnöki ciklusából maradt két évben Donald Trump elnök béna kacsa lehet. Közben a Republikánus Párton belül megkezdődött a bűnbakkeresés.
Forgószínpad – Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját, aki 15 éves regnálása idején botrányt botrányra halmozott. Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium. Például, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forint olyan célprémiumot fizettek, amelyhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség.
Ultrafasiszta – Orbán Balázs, Orbán Viktor egykori politikai igazgatója igazi hazafiaknak nevezte a Ferencváros ultráit, akik Milánóban Mussolinit éltették, és bemutatták a szokásos karlendítésüket is, ami erősen emlékeztet a náci köszöntésre. Kubatov Gábor Fradi-elnök szerint a klub ellenségei a Mussolinit éltető ultrák. Amúgy a Fradi bombameglepetésre 2–0-ra verte a Milant a San Siróban, és négy forduló után százszázalékos az Európa-liga alapszakaszában.
Elhárítás – Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek neve is szerepelt, köztük Lezsák Sándor volt MDF-es, illetve fideszes országgyűlési képviselőé. 164 esetben fordult elő a hiba, a levéltár főigazgatója minden érintettől elnézést kért. Ezt tette Magyar Péter miniszterelnök is. A Fidesz felelősségre vonást követel.
Bukóforduló – Történelmi vereséget szenvedtek a republikánusok az amerikai félidős választáson. A demokraták a Kongresszus mindkét házát meghódították, így az elnöki ciklusából maradt két évben Donald Trump elnök béna kacsa lehet. Közben a Republikánus Párton belül megkezdődött a bűnbakkeresés.
Forgószínpad – Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját, aki 15 éves regnálása idején botrányt botrányra halmozott. Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium. Például, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forint olyan célprémiumot fizettek, amelyhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség.
Ultrafasiszta – Orbán Balázs, Orbán Viktor egykori politikai igazgatója igazi hazafiaknak nevezte a Ferencváros ultráit, akik Milánóban Mussolinit éltették, és bemutatták a szokásos karlendítésüket is, ami erősen emlékeztet a náci köszöntésre. Kubatov Gábor Fradi-elnök szerint a klub ellenségei a Mussolinit éltető ultrák. Amúgy a Fradi bombameglepetésre 2–0-ra verte a Milant a San Siróban, és négy forduló után százszázalékos az Európa-liga alapszakaszában.
Ez az egész ügynökakta-ügy csak arra volt jó, hogy megint elszomorodjak. Bár jól kirajzolódik, mégis érthetetlen az a mintázat, hogy Magyarországon a fontos és jó dolgok elkésnek, a káros és undorító dolgok viszont a világtörténelmi időhöz képest korábban következnek be. Ez a helyzet talán a megkésett polgárosodásból fakadó összes hátrány kivetülése és csak bonyolult áramlástani egyenletekkel lehet leírni, ha egyáltalán.
A szélsőjobb Petri-csészéje voltunk az elmúlt tizenhat évben, ha szabad e helyt David Pressmannt mint költőt, vagy legalábbis egy jó metafora kiötlőjét idéznem: itt tenyésztették a populizmus undorító baktériumait, hogy megnézzék, hogyan lehet megetetni velük a demokráciát és a liberalizmust, és milyen gyorsan falják fel az ép szerveket. A kísérlet, úgy tűnik, kudarcba fulladt, es az AfD és a Rassemblement National kénytelen lesz másféle, még agresszívabb és alattomosabb, még ultrafasisztább kórokozókkal folytatni.
Az édeskésen rohadó, látszatszabadságjogokkal megcukrozott gulyáskommunizmus, amelyet az oroszok csak Gorbacsov alatt élvezhettek (már amennyire élvezték), és amely álmosan elhitette a hiszékenyekkel, hogy ez a rendszer még javítható, nálunk indult meg először, Kádár Jánossal. Ezek korábban történtek meg nálunk, mint a világ más részein.
Viszont mire a többi volt kommunista ország kigyógyult az ügynökakták nyilvánosságra hozatala utáni sokkból – mert még időben került a társadalom elé minden név, amikor még közel volt az élmény, amelyet fel kellett dolgozni, és ez a keserű nyilvánosság még gyógyírként hathatott - nálunk a betegség nagyrészt elmúlt, amelyre most az orvosságot adják, következésképp inkább csak a mellékhatásai látszanak, a gyógyító hatása pedig elmarad. A mellékhatások: szomorúság, levertség, depresszió, zavarodottság, csömör.
Én is megtaláltam a nyitottaktak.hu oldalon két egyetemista barátom nevét. Szomorú szemű, már a barátságunk idején is intenzíven túlkompenzáló fiúk voltak. Az ember akkoriban nem értette, mi a bajuk, mit akarnak ellensúlyozni. Most már egy kicsit jobban érthető. Jobban érthető, de minek? Az ember már megbocsátani is unja. Lélektani értelemben több idő telt el, mint amennyit a dzsinn gubbasztott a palackban, és már azon a fázison is túl vagyunk, amikor az ember még bosszút akart volna állni. Anélkül a sötétség nélkül, most írtam az okát, mind a ketten tiszta és magas pályát futhattak volna be egy normális világban - de lehet hogy nem, lehet hogy épp ez volt az ára annak hogy egyáltalán bekerüljenek az egyetemre és tanulhassak.
Ezzel nem akarom lekicsinyelni azt a gesztust, amelyet a politika most a magyar társadalom felé tett, hiszen legalább egyáltalán megtörtént, aminek máskor kellett volna megtörténnie. Olyan ez, mint amikor az ember meggyógyul egy betegségből, és csak azután túrja elő a zsebe aljáról a szétázott, vattásra összetöpörödött receptet, amelyre felírták a gyógyírt. Ha kisimítom, még halványan olvashatók rajta a betűk, bár a patikában már nem adnak érte semmit. Mindegy, lábon kihordtuk.
Szomorú, hogy így történt. Szomorú, hogy megtörtént velünk a huszadik század, és szomorú, hogy megengedhetetlenül szarul telt a huszonegyedik első negyede. Az utóbbi százvalahány évnek – számoljuk az első világháborútól – nem lett volna szabad megtörténnie. Túl hosszú és túl bonyolult idő ahhoz, hogy tanulni lehessen belőle: Magyarország ez alatt a száz év alatt elmondhatatlanul rosszabb hely lett, mint amilyen előtte volt. Csak a főgenyóknak jó: a kisemberek számításai nem jönnek be. Aki kulturális területen, hazafias alapon vállalta a besúgást, mint szegény egykori barátaim, azoknak a 1989-es rendszerváltással a remélt előnyök és beígért bónuszok nagy része füstbe ment, szertefoszlott. Nem tudom, hogy ígért-e egy ilyen III/III-as klubtagság előremenetelt, de tételezzük fel, hogy igen. És tételezzük fel, hogy a klub nem semmisült meg teljesen. A forgószínpad nem állt le, hiába hárított az elhárítás. Aki a bukófordulóban krokodilként bukott alá, sellőként bukkant fel. A maradék kis bónuszt az egykori hálózat támogatásából, valamint az egykori hálózati arcokat összetartó kölcsönös cinizmusból és rossz lelkiismeretből lehetett kifacsarni. Az egyikük, aki talán gátlástalanabb volt, csakugyan kicsavarta; a másik viszont szégyenében inkább elbujdosott. De ez az összefüggés sem biztos. Semmi sem biztos.
Kedves, szomorú szemű egykori barátaim, szamurájok! Nem folytatom. Olcsó lenne a nyelvköszörülés; még az erkölcsi példázat is szomorú és illetlen. Félelmetes történet szereplőivé váltatok, amelynek igazi dimenziói ma még kitapogathatatlanok, felderíthetetlenek. De kívülről sötét, földalatti, nyomasztó birodalomnak tűnik.
Mindannyian akkor járunk a legjobban, ha mindenki elmeséli a saját történetét. Minden azért történik ezen a földön – ezt a régiek is pontosan olyan jól tudták, mint a maiak –, hogy egyszer könyv legyen belőle. A könyv itt persze csak metafora. Az a lényeg, hogy történet legyen, mindegy, hogy papirusztekercs, pergamen, nyomtatott könyv vagy e-papír a hordozója. Mondja el mindenki a történetét. Hátha egyszer olyan társadalom lesz ez a magyar, ahol a gyerekeket már az óvodában megtanítják, hogyan álljanak ellen a gonosz zsarnokságoknak, hogyan ismerjék fel és kerüljék el a rossz embereket, és hogyan számolják fel a gonosz régóta tartó, kegyetlen uralmát ezen a lapályon.
Ettől függetlenül még szépen süt a nap Chioggiában. Csütörtök délelőtt kiszellőztetem a fejem az előző hét születésnapi maratonja után. A tengeri buszmegállóban a lagúna népe épp kiszáll a vízibuszokból, amelyek Muranóból és Velencéből hozták őket; aztán felszállnak azok, akik észak felé sietnek munkába. Fermentált csatornaszag, kirakodó halászok, vibráló árnyékok az egykori sólepárló romos csarnokai között. Az ipari lagúnákban sirályok marakodnak valami dögön. Egy tengerparti szállodában aludtam a lidón, most fillérekért adják a nyáron méregdárga szobákat. Mire beérek az Appeninek közé, már megérkezik a nyugati vihar, esőben érek Todiba, első utam az áruházban a halpulthoz vezet. Szent Jakab-kagylót és aranydurbincsot veszek és Scacciadiavoli (vagyis Ördögűző) grechettót. Apage Satanas!
