A Fehér Ház tagadja, hogy Trump két kulcsminisztere távozna a kormányzatból

Amerikai sajtóértesülések szerint több republikánus Pete Hegseth-ben és Marco Rubióban találta meg a bűnbakot a félidős választásokon elszenvedett történelmi vereség után.

  • HVG

A Fehér Ház cáfolta, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter és Marco Rubio külügyminiszter távozna a Trump-kormányzatból a republikánusok félidős választási veresége után – írja a BBC.

Amerikai sajtóértesülések szerint Hegseth leváltása azt követően merült fel, hogy J. D. Vance alelnök az iráni háborúnak tulajdonította a választási bukást, majd Donald Trump elnök arról beszélt, „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget a republikánusok.

Ezután egy leköszönő republikánus kongresszusi képviselő, Thomas Massie odáig ment, hogy bejelentette: már a jövő héten kezdeményezni fogja a Hegseth elleni felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindításáról szóló szavazást.

Később Trump az ABC News-nak adott telefonos interjújában elmondta, hogy valóban kapott „hívásokat” Hegseth-ről, de „minden szándéka” az, hogy megtartsa őt. Csütörtökön aztán a Fehér Házban újságíróknak úgy fogalmazott, hogy „Pete Hegseth fantasztikus munkát végzett”, majd felsorolta azokat az eredményeket, amelyeket Hegseth érdemeinek tart, többek között a venezuelai vezető, Nicolás Maduro januári letartóztatását és az Irán elleni háborút.

A Washington Post csütörtökön arról számolt be, hogy Trump ugyanakkor fontolgatja Dan Caine vezérkari főnök és Brad Cooper, a közel-keleti műveletekért felelős középső parancsnokság (Centcom) parancsnokának leváltását, ugyanis mindketten jelentős szerepet játszottak a nyolc hónappal ezelőtt kezdődött iráni háború irányvonalának kialakításában

A távozásáról szóló hírekre reagálva Hegseth egy videóüzenetben védte meg eddigi tevékenységét. „Látják, támadnak engem. Azért támadnak minket, mert hatékonyak vagyunk. Ez nem fog sikerülni. Nem fogunk meghátrálni” – mondta.

Ezzel párhuzamosan Rubio is cáfolta azokat a híreket, miszerint azt fontolgatná, hogy lemond tisztségéről a 2028-as elnöki választási kampány előkészítése érdekében. „Mindig is az volt a tervem, hogy Trump mellett maradok a hivatali ideje végéig. Imádom a munkámat” – nyilatkozta a The New York Timesnak.

Hozzászólások