hvg360 loader
Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
HABONY ÉS A HAJLÉKTALANOK

Kormányzati „selejtezés”

Mindennél előrébb való a kormány számára, hogy Habony Árpád és köre jól járjon, a hajléktalanok sem állhatnak ennek útjába. A kormány ugyanis felszólította a Fővárosi Önkormányzatot, hogy adja át azt a Szabolcs utcai ingatlant, amelyben hajléktalankórházat és járóbeteg-ellátást működtet. Az állami ingatlan bérletét a hajléktalanok számára még Tarlós István főpolgármester hozta tető alá, miután a Gyurcsány-kormány 2007-es kórházbezárási döntése miatt a Szabolcs utcai kórház évekig parlagon hevert. Az ingatlant legalább nyolc évre megkapta a főváros, ennek lejártával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő azonnal jelezte, hogy igényt tart rá, de Karácsonyék ellenállnak. Egyébként csak azért kell a hajléktalankórházat elköltöztetni, mert helyére telepítik az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet, amelynek a Gresham-palota mögötti, 8200 négyzetméteres épületét abszurdba hajló módon, kevesebb mint félmill forintos négyzetméteráron szerezték meg Habony Árpádhoz közel álló üzletemberek. A máltai offshore cégek tulajdonában lévő vevő, az EastCastle Investments Kft. ügyvezetője egy budai játékbolt gazdája volt, a máltai cég tulajdonosa azonban először Habony grúz–izraeli baráti köréből került ki, majd Kosik Kristóf Habony-közeli ügyvéd lett. A magyar cégben akkor történt tulajdonosváltás, amikor az MNV felszólította a fővárost a hajléktalankórház átadására. Ma a Budapest egyik legjobb helyén lévő épület tulajdonosa egy cégén keresztül a szintén Habony-közeli Halkó Gabriella és egy olyan magántőkealap, amelyet a TripleHill Capital Kockázati Tőkealapkezelő Zrt. képvisel, ennek egyedüli részvényese pedig nem más, mint a Habonyhoz ezer szállal kötődő Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt londoni nagykövet.