Minél később sikerül megfordítani az infláció trendjét, nem árbefagyasztásokkal, hanem organikusan, annál nagyobb ára lesz – mondja Surányi György egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi kétszeres elnöke, aki úgy véli, az év vége felé recesszióba jut a magyar gazdaság.
Surányi György. „Az a félelmem, hogy az év végére recesszió lesz”
Az elmúlt napok devizapiaci fejleményei alapján felrémlik, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetőinek nincs esélyük megállítani a forint zuhanását. A monetáris tanács kamatemelése után egy héttel az eurónkénti 410-es kurzus közelébe gyengült a forint egy olyan napon, amikor a szintén kamatemeléssel megtámogatott cseh korona stabil maradt. A francia Société Générale azt jósolta, hogy az év végén 430 forintot kell adni egy euróért. A piac a magyar gazdaságpolitikát és a monetáris politikát övező kritikát meglovagolva indíthatott újabb támadást, hogy csütörtökön az egyhetes betét szokásos tenderén újabb kamatemelést érjen el. A roham tompítására az MNB-nek a március végi adatok szerint 37 milliárd euró tartaléka volt, a helyzet súlyossága miatt ezt több elemző is kevésnek tartja.