Éhe a földnek, mérge a zöldnek
Fülszöveg
Tartalomjegyzék
Nagy Gábor

Éheaföldnek,mérgeazöldnek

Mintha rajt-cél győzelmet akarna aratni Európában a magyar kormány abban a versenyfutásban, amely az elektromos autókra átállás miatt az akkumulátorgyárakért folyik. Ha nem is az éves kapacitást illetően, mert abban Németországtól nem lehet elvenni az elsőséget, hanem abban, hogy a GDP-hez mérten mekkora (túl)súlya lesz az ágazatnak. Vagy éppen abban, hogy mekkora méretű termőföldet vagy zöldfelületet kell feláldozni azoknak a befektetőknek a becsábításáért, akik kivétel nélkül Ázsiából érkeznek, hiszen a tíz vezető akkugyártó közül az egyetlen japán Panasonic kivételével mindegyik kínai vagy dél-koreai. És lassan mindegyikük megjelenik Magyarországon, ahol készségesen eltávolítják előlük a különféle akadályokat. Mint címlapsztorinkban olvasható, ilyenkor a környezet védelme sem számít, legyen szó akár az egyelőre kormányfői szinten tagadott soroksári vegyianyag-elosztóról is. Ami persze simán megvalósulhat, ha eloszlik a lakossági tiltakozásnak a csak a kormány számára káros méregfelhője.