3 hét alatt mehet el 10 millió iPhone 5

Az elemzői várakozások szerint az iPhone 5 tovább erősíti a szériát, ez lehet minden idők leggyorsabban fogyó Apple mobilja.

  • hvg.hu hvg.hu
3 hét alatt mehet el 10 millió iPhone 5
A megjelenését követő harmadik hétben eléri a 10 milliós eladási számot az Apple magyar idő szerint ma este bejelentett új telefonja – véli a Piper Jaffray elemzője, Gene Munster. A Bloomberg emlékeztet rá: a Samsungnak 50 nap alatt sikerült 10 millió Galaxy S III telefont eladni. (Összesen egyébként 30 milliót szeretne értékesíteni idén a dél-koreai gyártó.)

Az Apple tavalyi készülékéről nincs pontosan 10 milliós információ, csak annyit lehet tudni, hogy az első hétvégén 4 millió iPhone 4S kelt el, az első, karácsonyi szezont is magában foglaló negyedév végére pedig 37 millió készüléket adott el a gyártó. Az iPhone 5 esetében a belső és szoftveres újdonságokon kívül további vonzerő lehet, hogy az iPhone 4 óta most újul meg először a telefon külseje, így a 4S-t kihagyó felhasználóknak is érdemesebb lesz cserélni most, mint egy éve volt.
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.