50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A Telenor árlistájában egyelőre a legutolsó iPhone modell, a 4S legkisebb tárhellyel szerelt verziója került be. A telenoros iPhone 5-ről még nincs hír.
Az évekig tartó androidos élharc után a Telenor kínálatában is feltűnt az Apple mobilja. A cég első körben az iPhone 4S legkisebb, 16 gigás tárhellyel rendelkező verzióját kínálja, melynek ára 2 éves hűséggel, tarifahűség nélkül 179 980 forint, 1 év hűséggel pedig 189 970 forint. Ez nagyjából megfelel a T-Mobile-nál és a Vodafone-nál hasonló konstrukciókkal elérhető áraknak.
Az egy hete bemutatott iPhone 5 telenoros megjelenéséről egyelőre nincs (ahogy a vodafone-osról sincs) információ, de ezután biztosra vehető, hogy kisebb-nagyobb késéssel, de náluk is kapható lesz majd az Apple T-Mobile-nál szeptember 28-án megjelenő új iPhone-ja.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.