szerző:
Kaszál Norbert
Tetszett a cikk?

Az USB 3.0 technológiával új korszak vette kezdetét az adatátvitelben, így búcsút inthetünk a véget nem érőnek tűnő fájlmásolási procedúráknak.

Az utóbbi években rengeteget változott az, hogy milyen adatokat viszünk magunkkal, és hogyan tesszük ezt. Közel egy évtizede még CD-n hordoztuk kedvenc slágereinket, és ha jó minőségre vágytunk, akkor egy lemezre csupán egyetlen albumot másoltunk. Ma viszont már több száz hanglemeznyi zenét vagy HD filmet vihetünk magunkkal bárhová, zenelejátszókon vagy pendrive-okon. Az adathordozók árának csökkenése és a kapacitás növekedése mellett a kérdés ma már nem az, hogy mennyi adatot tudunk magunkkal vinni, hanem hogy mennyi idő alatt tudjuk feltölteni az óriási mennyiséget az adathordozóra. Időszerű volt tehát, hogy a másolási idő és a kapacitás terén is változások szülessenek.

Az ugrás igen szembetűnő, az USB 3.0 ugyanis átlagosan tízszeres gyorsulást kínál az ezredfordulón útjára indított USB 2.0 technológiához képest, amelyet jelenleg eszközök milliárdjain használnak világszerte. A Kingston Technology mérései szerint például egy 25,7 GB méretű, nagy felbontású HD film átmásolása a korábbi Hi-Speed technológiával 1 óra 40 percbe telt, viszont az USB 3.0-val mindössze hat és fél percet vesz igénybe. A megtakarított több mint másfél óra alatt akár Amszterdamból Londonba is átér egy repülő, de akár mi is lefuthatunk 30 kilométert, vagy éppenséggel 15 másik HD filmet is átmásolhatunk.

2-ről a 3-ra

A SuperSpeed nevű USB 3.0 szabványt 2008 őszén jelentették be, 2010 nyarán pedig megjelentek az első, a nagyközönség számára is elérhető USB 3.0 interfésszel rendelkező eszközök. Ez a technológia a fizikai rétegekben 5 GB/s átviteli sebességet tesz lehetővé, míg a korábbi 2.0 verziónál ez mindössze 480 MB/s volt. Így az USB 2.0-hoz viszonyított tízszeres sebességen felül a szabványos WiFi-hez képest 25-ször, míg az eSATA technológiánál több mint másfélszer gyorsabb az USB 3.0.

A másolási időn felül az új technológia további előnye, hogy a megnövelt áramerősségnek köszönhetően a felhasználók akár több USB 3.0 szabvánnyal kompatibilis eszköz tápellátásáról is gondokodhatnak, és gyorsabban is tölthetik fel azokat külső áramforrás igénye nélkül. Ezen felül az USB 3.0 portok az energiahatékonyság rendkívüli mértékű javításával hosszabb akkumulátoros üzemidőt nyújtanak a csatlakoztatott laptopok, táblagépek és perifériaeszközök számára.

A két szabvány ráadásul kompatibilis egymással, tehát egy USB 2.0 csatlakozóval felszerelt notebook gond nélkül képes olvasni egy USB 3.0 pendrive-ot – természetesen a 2.0 szűkebb adatátviteli „keresztmetszetének” megfelelően. Ugyanilyen egyszerűen csatlakoztathatjuk mobiltelefonunkat a 2.0 technológiát alkalmazó kábelen keresztül a nemrégiben vásárolt, 3.0 interfésszel felszerelt laptopunkhoz.

Vonzóan alakul a SuperSpeed árszabása is: a két technológia közti árkülönbség ma már elenyésző, így a tudatos vásárlók minden lehetséges esetben az újabbat választják.

Gyors terjedés

Manapság a számítógépgyártók egyre több új termékbe építik be a 3.0 portot. Jelenleg összesen több mint 10 milliárd PC és periféria csatlakoztatható USB-n keresztül, és ez a szám évente további hárommilliárddal nő. Ezek egyre nagyobb hányada alkalmazza a 3.0 technológiát, hiszen az alaplapok, az asztali számítógépek és a notebookok gyártóinak többsége is 3.0 porttal rendelkező termékeket jelentet meg a kínálatában. Egyes felmérések szerint 2015-re az USB 3.0 eszközök száma kétmilliárd fölé nő majd, az USB SuperSpeed csatlakozóval gyárilag felszerelt komputerek elterjedtsége pedig várhatóan 100 százalékra emelkedik.

Az In-Stat felmérései szerint 2011-ben körülbelül 70 millió USB 3.0 eszközt adtak el, 2014-re azonban ez a szám egymilliárdra nő. A Kingston Technology meglátása szerint a technológia már csak azért is nagy jövő elé néz, mert az SSD-meghajtókkal együtt alkalmazva a világ leggyorsabb kombinációját vethetjük be az adatmásolás terén, így óriási teljesítménynövelést érhetünk el.

Jelenleg elsősorban a külső adattárolók, tehát az USB-kulcsok és a hordozható merevlemezek körében a terjed ez a technológia

Bemutatták már az első USB 3.0 technológiát alkalmazó okostelefont is, ami azért számít mérföldkőnek, mert a mai mobiltelefonok és tabletek többsége még nem tudja kiaknázni az új szabvány lehetőségeit. Mindemellett egyre több technológiai gyártótól érkeznek hírek arról, hogy az új modellekben már USB 3.0 csatlakozás is elérhető lesz, ami további lendületet ad a szabvány terjedésének.

A titok nyitja a belső felépítés

Az USB 3.0 meghajtók kivételes sebességének titka a belső felépítésben rejlik. Minden drive két fő összetevőt tartalmaz: az eszközvezérlőt és a memóriachipet. A hagyományos USB 2.0 kulcsok általában csak egy ilyen chippel rendelkeznek, amely fogadja az adatokat a vezérlőtől, vagy elküldi neki azokat, így az USB-re feltöltött információkat a meghajtó egyetlen chipen tárolja. Az USB 3.0 két vagy több chip használatával javítja a teljesítményt, ami egyszerre több adat feldolgozását teszi lehetővé a vezérlő számára, kisebb darabokra tördelve és több „csatorna” között elosztva azokat.

Egy új, megszakítás-alapú adattovábbítási módszer váltotta fel az eszköz-lekérdezési folyamatot a korábbi technológiában, ezzel további gyorsulást eredményezett. Ugyanez a szisztéma felel egyébként az akkumulátoridő-növekedésért, valamint a gyorsabb feltöltésért is.

Értékes percek és másodpercek

Az új technológia a másolási sebességen keresztül számos új lehetőségnek nyit teret. Az időmegtakarítás akár órákban is mérhető, hiszen egyes felmérések szerint 10 GB mennyiségű, azaz 2780 kép átmásolása a korábbi 43 perc helyett 5 perc alatt megoldható, ugyanekkora méretű, 4771 dokumentum másolása pedig 54 perc helyett 8 percbe telik csak az USB 3.0-val.

Ha ez még nem lenne elég, a szupersebesség azt is lehetővé teszi, hogy méretesebb fájlokat vagy dokumentumokat akár közvetlenül a pendrive-ról megnyitva is szerkeszthessünk. Ez a funkció nagyban megkönnyítheti például a gyakran utazó üzletemberek életét, mivel így egy-egy beszámoló vagy prezentáció elkészítésekor nem kell átmásolniuk a gépre a rengeteg grafikont és képet, esetleg hivatkozásokat tartalmazó fájlokat ahhoz, hogy változtatásokat illeszthessenek az anyagba. A funkció előnyeit akkor is megtapasztalhatjuk, ha a nyaraláson készült fotókon szeretnénk kisebb-nagyobb módosításokat végezni, és ehhez nem akarunk hosszú időt eltölteni az oda-vissza másolgatással.

A megnövelt adatátvitelnek köszönhetően akár programokat is futtathatunk, közvetlenül az USB-kulcsról. A legnépszerűbb és legjobban használható szoftverek licencdíja igen magas, ezért nem tartoznak az „alapfelszereltséghez” a legtöbb számítógépen. Egy megfelelő méretű, USB 3.0 pendrive-on azonban a szakemberek magukkal vihetik például a Photoshop hordozható (portable) változatát, így gyakorlatilag bárhonnan, bármilyen gépen használhatják a programot. Sőt akár operációs rendszer is mehet az USB kulcsról, hiszen az USB 3.0 olyan sebességet és teljesítményt kínál, mintha a számítógépben található merevlemezről futna a rendszer.

Ugyanez igaz a játékokra is, ami hasonlóan fontos lehet sokak számára. A megszállott rajongók egy USB 3.0 pendrive segítségével bárhol és bármikor játszhatnak kedvenc programjaikkal, és még csak notebookot sem kell magukkal hurcolniuk, hiszen ha az USB-kulcson van a játékot tartalmazó könyvtár, akkor bármilyen gépen hódolhatnak szenvedélyüknek.

Mi jöhet még?

A lehetőségeknek szinte csak a fantázia szabhat határt, és ma már bárki szabadjára engedheti képzelőerejét, hiszen a 2.0 és 3.0 szabványokat használó USB-eszközök közötti árkülönbség minimális. Hamarosan minden számítógépen lesz USB 3.0 csatlakozó, és egyéb eszközökben is találkozhatunk majd a jellegzetes kék porttal, amely nemcsak a villámsebes adatátvitelre és ezáltal a felbecsülhetetlen értékű időmegtakarításra, hanem az alacsonyabb energiafogyasztásra és gyorsabb töltésre is garanciát jelent.

Ha további cikkek is érdeklik azzal kapcsolatban, hogy milyen számítástechnikai újdonságok várhatók a közeljövőben, lapozza fel a rovatunk támogatásával készített IT Plusz 2013 kiadványt, amelyet megvásárolhat az újságárusoknál vagy megrendelhet a HVG Ügyfélpontján.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!