A nyugat-európai halálozási okok között első helyen álló betegség hátterében sok esetben a munkahelyeken elszenvedett megaláztatás, mellőzés és az ezekből fakadó stressz áll. „A legtöbb embert mélyen érinti, ha megalázóan, igazságtalanul bánnak vele a feljebbvalói” – hangsúlyozta Mika Kivimaki kutató.
Az embereknek fontos, hogy főnökeik figyelembe vegyék álláspontjukat, a döntéshozatal során felmerült információkat ne titkolják el előlük, és korrektül bánjanak velük. Ezek hiánya lehangoltságot, stresszt okozhat, és a nélkülözés érzését keltheti a munkavállalóban, aminek egészségkárosító hatása lehet.
A finn tudósok 10 év alatt összesen 6400 londoni lakos munkahelyi életét kísérték figyelemmel. A vizsgálatok során nem vették figyelembe az életkort, a koleszterinszintet, valamint az alkoholfogyasztás mértékét, csak a munkahelyen elszenvedett sérelmeket.
Szívbetegséget okoznak a munkahelyi igazságtalanságok
A munkahelyi igazságtalan bánásmód harminc százalékkal növelheti a szívkoszorúér-elzáródás kialakulásának veszélyét – állítják finn tudósok.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.