Az információs pontok általában hétfőtől péntekig munkaidőben 4-6, vagy 8 órás időtartamban kereshetők fel. Ahol igény van rá, – a partner intézmények nyitva tartásához igazodva – szombat-vasárnap is elérhetők az információs pontok.
Ezeket az információs pontokat önkormányzatoknál, művelődési intézményeknél, teleházakban, bevásárló központokban, alapítványoknál, egyesületeknél és más olyan helyszíneken alakították ki, ahol általában egyébként is megfordulnak az ügyfelek. A helyi sajátosságok, igények alapján van olyan megye, ahol 2 ilyen információs pontot hoztak létre, van viszont olyan is, ahol 56-ot.
Elérhető például ezekről a helyszínekről a foglalkoztatási szolgálat honlapja, információk szerezhetők a munkaerő-piaci szolgáltatásokról, a támogatási formákról, a képzési lehetőségekről, az állásajánlatokról, segítség kapható az önéletrajzok és pályázatok elkészítéséhez.
A helyi sajátosságokhoz igazodva az információs pontokra kihelyezett ügyfélfogadást négy munkaügyi központ (Baranya, Bács-Kiskun, Pest, és Vas megye) szervezett. Ez a szolgáltatás kiterjed egyebek között az ügyfelek jelentkezésének fogadására, a velük kötött álláskeresési megállapodásokban foglaltak teljesítésének igazolására, a munkaerő-közvetítésre, az alkalmi munkavállalói könyvek kiadására, a munka- és képzési lehetőségről való személyes tájékoztatásra – közölte az intézmény vezetője.
Információs pontok munkanélkülieknek már 276 helyszínen
Az álláskeresők a 20 munkaügyi központon, 169 kirendeltségen kívül már további 276 helyszínen, a foglalkozási információs pontokon is tájékozódhatnak és intézhetik ügyeiket – közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója. Sok álláskereső így a lakóhelyéhez közelebb kaphat segítséget a képzéshez, az elhelyezkedéshez.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.