Drasztikusan csökken a bejelentett álláshelyek száma

Jóval kevesebb szabad állást jelentenek be a munkáltatók jelenleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak, mint néhány évvel ezelőtt - derül ki az intézmény honlapján közölt adatokból.

  • MTI

Az idén februárban 29 ezer álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, egy évvel korábban, ugyancsak februárban 39 ezret, két éve 35 ezret, három éve pedig ebben az időszakban 46 ezret. A csökkenést főként az okozza, hogy kevesebb a bejelentett támogatott álláshelyek száma, ezeket azonban csak akkor jelentik be a munkáltatók, ha kereseti vagy járuléktámogatással foglalkoztathatják a felvett munkavállalókat.



Az idén februárban a 29 ezer bejelentésből 23 ezer volt a nem támogatott munkahely, 6 ezer a támogatott. Egy éve ugyanennyi, tehát 23 ezer volt a nem támogatott munkahelyek bejelentése, viszont akkor 16 ezer támogatott munkahelyet jelentettek be a munkáltatók.



Két éve a 21 ezer nem támogatott bejelentett munkalehetőséget 14 ezer támogatott egészítette ki. Három éve a nem támogatott munkahelyből is jóval többet, 34 ezret jelentettek be a munkáltatók, támogatottból pedig 12 ezret.



Az idén februárban a hónap során betöltött vagy visszavont álláshelyek száma csaknem elérte a bejelentések számát. A betöltött, visszavont álláshely 26 ezer volt, a bejelentések száma 29 ezer.



A munkaügyi intézményrendszer hónaponként azzal az álláshely ajánlattal gazdálkodik, amelyet az előző hónapról megmaradt álláshely ajánlatok és az új bejelentések tesznek ki. Ebből közvetíthet, erre hívhatja fel a munkát kereső ügyfelek figyelmét. Ez az együttes szám az idén februárban 53 ezer volt, egy éve 71 ezer, két éve 69 ezer, három éve 84 ezer.

Hozzászólások