Bizet: Carmen
március 1., március 4., Erkel Színház
Vizin Viktória Saját Carmen - nagyszerűen © Gramofon |
Bizet operáját 1876 óta játsszák Budapesten: előbb a Nemzeti Színházban, majd az Ybl-palotában. Egy francia rendező, René Terrason nevéhez fűződik az 1982-es felújítás. Tizenegy évvel később Szikora János rendezésében frissült föl a darab. 2000-ben a münsteri színházzal kibontakozó együttműködéssel indokolták, hogy a főigazgató-intendáns, Szinetár Miklós rendezésében, francia nyelvű előadásban mutassák be a Carment. Ekkor néhány fényképezőgépes, napszemüveges turista és egy kokaincsempészésre használt óriási játékmackó volt hivatott a jelenhez közelíteni Prosper Mérimée ízig-vérig romantikus történetét. A színpadkép már 2000-ben is ügyetlennek, nehezen kezelhetőnek látszott, azóta még nyilvánvalóbbá vált, hogy a kopott kulisszák, a rossz anyagból készült ruhák, a gyermeteg koreográfia mind-mind elviselhetetlen provincializmust sugároznak.
Ehhez a környezethez kellett volna alkalmazkodnia Vizin Viktóriának a címszerepben. Ő azonban fölülemelkedett az egész helyzeten, és megoldotta a majdnem megoldhatatlant: részt vett a produkcióban, de a saját Carmenjét alakította - nagyszerűen. A néhány éve Chicagóban élő, a világ jelentős operaházaiban (például a Covent Gardenben) szép sikereket arató magyar mezzót régen hallottuk Budapesten. Vizin Viktória hangja olyan tökéletesen megfelelt a szerepnek, hogy már-már az a benyomásunk: Bizet anno erre az orgánumra írta a szólamot. Minden tartományban szépen és könnyen szól, ahol kell, erőteljes, magvas, másutt légiesen karcsú. Mint a gazdája. Vizin teljes értékű, intelligens alakítást nyújtott. Megőrizte a szerep alapvetően romantikus voltát, de apró gesztusokkal jelen idejűvé vagy inkább időtlenné, mindenkor érvényessé tette a figurát. Nem ragadt le a szívdöglesztő vamp sztereotípiájánál. Amikor Lilas Pastia kocsmájában Don José először mutat tétovaságot, Carment még röpíti a saját érzelmi energiája, de az arcán már földereng a csalódás és a megvetés. Az alak tehát föl van építve.
Kovácsházi István most vette át Don José szerepét, és hajlamosnak látszik arra, hogy a tudatos szerepépítést a maga eszköztárába integrálja. Még nem „végzett” a tizedessel, de jó irányba halad. Hogy el is érje a célt, jó énekmestert vagy korrepetitort kell találnia. Escamillót a nagyon fiatal Molnár Levente énekelte, akit most afféle bariton jolly jokerként használnak. Hallottunk már nem egy lírai baritont a torreádor szerepében, rutinos énekeseket, akik megoldották a helyzetet. Molnárnak – korából adódóan – hiányzik a gyakorlata, így aztán a kiadós tapsok ellenére is csak félsikernek értékelhető fellépése.
A Carmenben is komoly feladata lenne a kórusnak és a statisztériának. Ezek a szereplők azonban utoljára Kovalik Balázs Turandot-rendezésének premierjén voltak úgy a színpadon, mint akik ezt a munkát tekintik hivatásuknak, és nem csak a szolgálatot akarják letudni.
Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely
