Állásbörze diplomásoknak Győrben

Győrött és a térségben a közel 4500 regisztrált álláskereső 8 százaléka diplomás, számukra szervezett állásbörzét és tanácsadói napot a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ.

  • MTI

A program kettős célt szolgált, egyrészt az aktuális álláslehetőségekről történő tájékoztatást, másrészt a munka nélküli diplomások álláskeresésre való felkészítését állították a rendezvény fókuszába - mondta a börzét megelőző sajtótájékoztatón Török Zoltán, a győri kirendeltség és szolgáltató központ igazgatója.



A börzéhez kapcsolódó kiállításon 9 cég és szervezet adott betekintést tevékenységéről és tette közzé állásajánlatait. A győri Széchenyi István Egyetem szakemberei a másoddiplomások képzési lehetőségeiről tájékoztatták az érdeklődőket. A programon pályamódosítási, jogi, pszichológiai tanácsokat is kérhettek szakemberektől az ügyfelek.



Győr-Moson-Sopron megyében 8055 regisztrált álláskeresőt tartanak nyilván. A munkanélküliségi ráta 4 százalék, ez jóval kedvezőbb az országos adatnál, amely a KSH tájékoztatása szerint 7,4 százalék, azonban Győr megyében is nehezen tudnak elhelyezkedni a jogászok, a közgazdászok és a pedagógusok.

Hozzászólások