Az idei, mindössze 200 fős hivatalos kvótát - jelenleg ennyi ukrán dolgozhat egy évet meghaladóan Szlovákiában - már februárban betöltötték az ukrán álláskeresők, ezért a szlovák cégek Bulgáriából, Romániából, Lengyelországból és Albániából toboroztak a még üres álláshelyekre vendégmunkásokat az év folyamán.
A szlovák vállalkozók szövetsége - és az ukrán kormány is - a kvóta teljes eltörlését szorgalmazná, ugyanakkor szlovák kormányforrások szerint az eddigi megállapodás megváltoztatására irányuló szlovák szándék Kijev tárgyalási készségének hiányán bukott meg. Ukrajna májusban és júniusban is kérte a kétoldalú tárgyalások elhalasztását, így a megbeszéléseket októberben tartanák.
Szlovákiában 8,19 százalékra mérséklődött a munkanélküliség augusztusban a júliusi 8,30 százalékról. Tavaly augusztusban 9,85 százalék volt a ráta, akkor 252 117-en voltak állás nélkül, idén augusztusban 212 905-en. Ezzel azonban még mindig Szlovákiában a legnagyobb a munkanélküliség az egész EU-ban, január óta megelőzve Lengyelországot is.