Az Európai Unió által támogatott EQUAL-REGINET Dél-alföldi program keretében például három munkahelyen összesen 72 résztvevővel munkahelymegtartó képzéseket szerveztek baromfi-feldolgozó ipari szakmunkás, gépkezelő és lakossági személyi szolgáltató szakirányban a programban résztvevő térségi munkaügyi- és képző központok - mondta a Békéscsabai Regionális Képző Központ vezetője.
Molnár György közölte, hogy a program összesen 352 millió forintba került. Ennek keretében további, szintén 72 személy részére hálózatépítő képzést szerveztek, akik a továbbiakban a munkaügyi- és képző központokban mentorként fognak dolgozni.
A program eredményeként egyebek között a Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt.-ben tíz új munkavállaló talált magának kenyérkereseti lehetőséget, aki közül ketten középvezetői beosztást kaptak. A Hungerit Zrt.-nél pedig 2005 és 2007 között a fluktuáció 16 százalékkal csökkent, míg a létszám öt százalékkal növekedett.
Az olasz, a spanyol, az angol és román szakemberekkel közösen végrehajtott projekt során új felnőttképzési programok is készültek. Ezek közül a felnőttképzési menedzser képzést már akkreditálták, míg a csoportvezető szakember (tréner), valamint a baromfigépek kezelője képzési programok akkreditálása folyamatban van.