"Nyilvánosságra kerültek a kormány elképzelései, melyekkel jövőre korlátoznák az önkormányzatok fejlesztési hitelfelvételét. Ha a tervet elfogadják, lehetetlen lesz az uniós források igénybevétele, mert az önerőt a megye saját költségvetéséből nem tudja biztosítani" - nyilatkozta a közgyűlés elnöke.
Völner Pál rámutatott, hogy a létszámleépítések, az átszervezések, az étkezési utalvány támogatás megvonása és más takarékossági intézkedések mellett Komárom-Esztergom megye idén 1,3 milliárd forintos hiánnyal számol. A deficit egyik oka az illetékbevételek elvonása. "Annyi illetékbevételt sem kapunk az idén, amennyit tavaly beszedtünk" - fogalmazott az elnök
A megye tavaly és az idén összesen 1,2 milliárd forint hitelt vett fel. A kötvények kamata fele a hitelekének, ezért a kibocsátás egy részével kiváltanák a banki kölcsönöket. A kötvényt 20 évre bocsátanák ki, a számítások szerint nem terhelné meg jobban az önkormányzat költségvetését, mint a jelenlegi adósságszolgálat.
A megye a következő három évben szeretne pályázni a Szent Borbála Kórház modernizálására 5,2 milliárdos beruházási értékkel, valamint több oktatási intézményének felújítására.
Négymilliárdos kötvényt bocsát ki Komárom-Esztergom megye
Négymilliárd forintos kötvény kibocsátásáról döntött csütörtökön a megyei közgyűlés a tavalyi és az idén felvett hitelek kiváltására, valamint az uniós források igénybevételéhez szükséges önrész biztosítására.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Mit keres egy bérházban babadühöngő és lakrész elvált szülőknek?
Budapesttől 240 kilométerre minden kiderül.
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.