Az átalakítás célja egy jobb, hatékonyabb és egyszerűbb vállalatvezetés létrehozása kevesebb osztállyal, igazgatósággal és adminisztratív dolgozóval - derül ki a légitársaság közleményéből. Cégcsoport szinten a Malév jelenleg 3508 főt foglalkoztat.
Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója az érdekképviseletek vezetőivel történt találkozóján hangsúlyozta: a létszám optimalizálására a költségek csökkentése mellett elsősorban azért van szükség, hogy a munkavállalók 91 százalékának továbbra is biztos munkahellye legyen.
A szervezet átalakítása, valamint az alkalmazotti létszám csökkentése mellett továbbra is teljes mértékben biztosítható a szokásos és biztonságos üzletmenet - fogalmaznak. A tervezett csökkentés a cégcsoport létszámának kevesebb mint 10 százalékát érinti, ami teljes mértékben a privatizációs szerződésben vállalt határon belül marad. Előzetes számítások szerint a létszám optimalizálás éves szinten 1,2 milliárd forintos megtakarítást jelent, a leépítés megtérülése kevesebb, mint egy év.
Az új, korszerűsített szervezeti felépítésről, az SZMSZ módosításáról, illetve a létszám optimalizálásáról a légitársaság vezetése a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződésben előírtaknak megfelelően fogja az érdekképviseletekkel a véleményeztetést, illetve konzultációkat lefolytatni - fűzik hozzá.
A csoportos létszámcsökkentési szándékát a Malév Zrt. megküldte a Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központnak, illetve a légitársaság érdekképviseletei részére.
Csoportos létszámleépítés a Malévnál
Kilenc százalékot meg nem haladó létszámleépítést tervez a Malév, a létszám optimalizálástól évi 1,2 milliárd forint megtakarítást várnak.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.