A demonstrálók, akik között a kórház dolgozói is megtalálhatóak, a javaslat visszavonását követelik az önkormányzat szocialista vezetésétől.
Herman István a Fidesz frakcióigazgatójának a véleménye szerint a kórház működteté sét piaci alapokra helyezni több mint hiba, "ami emberek százainak az életébe fog kerülni". A pályázat kiírásáról szóló közgyűlési előterjesztés kapcsán úgy vélekedett, hogy a "kommunista cárok" viselkedtek olyan módon, mint a Heves megyei közgyűlés szocialista vezetése. Vagyis "reinkarnálódik a múlt" és "Heves megyében, de az egész országban egy kommunista ködfelhő betelepedett" - mondta a frakcióigazgató az egerhír internetes oldal szerint.
Tatár László, a Fidesz Polgári Frakció vezetője felhívta a figyelmet arra: miközben a polgári oldal 19, a szocialisták pedig 20 képviselővel rendelkeznek a 40 tagú közgyűlésben, az előterjesztés szerint, öt szocialista mellett csak két fideszes kapna helyet a pályázatok elbírálását végző 12 tagú testületben. A többi tagot az egri önkormányzat, illetve az orvosi kar és a szakszervezetek delegálnák, csupán tanácskozási joggal és ez számukra elfogadhatatlan.
Tüntetés kezdődött az egri kórház privatizációja ellen
Mintegy 300 ember részvételével tüntetés kezdődött az egri Markhot Ferenc kórház tervezett funkcionális privatizációja ellen ma reggel Egerben, a megyeháza előtt. A demonstrációra az intézményfenntartó Heves megyei közgyűlés ülésével egy időben kerül sor, ugyanis ma napirendre kerül a kórház vagyonkezelésének privatizációjáról szóló pályázati kiírás.
Magyar Péter: Január 1-től jön a vagyonadó, szigorúbb is lehet, mint korábban tervezték
Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Melania Trump húzott egy váratlant a kínai elnök tiszteletére tartott díszvacsorán
Divattörténelem a Fehér Házban.