„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Csupán a vezető állások hét százalékát töltik be nők Ausztrália 200 legnagyobb vállalatánál, s a legtöbb helyen feleannyit keresnek vezetőként, mint férfi kollégáik.
Az ausztrál kormány felkérésére a Macquarie Egyetem végzett kutatást a témában. A jelentés szerint pénzügyi vezetőként és operatív vezetőként a hasonló beosztású férfiak fizetésének feléért dolgoznak a nők, vállalatirányítóként pedig a férfibérek kétharmadát vihetik haza.
A nőügyi tárca vezetője "különösnek" nevezte a végeredményt, s a helyi rádiónak elmondta, hogy főként az lepi meg az adatokban, hogy a női vezetők és a férfi vezetők fizetése között nagyobb a szakadék, mint az alacsonyabb pozíciókban.
Tavaly már készült egy kormánystatisztika a kontinensországban, amely azt mutatta, hogy az országban dolgozó nők átlagban 35 százalékkal kevesebbet keresnek hetente, mint a férfiak.
Az illetékes miniszter azonban kizárta, hogy a kormány beavatkozna a fizetések dolgába. Értékelése szerint az üzleti élet vezetőinek dolga, hogy elgondolkodjanak a problémán. A jelenség egyébként korántsem ausztrál, a tengerentúli statisztikák hasonlóan keserves képet mutatnak: független kutatások alapján az üzleti életben az amerikai vezetőknek mindössze 6,7 százaléka nő, Kanadában pedig 5,4 százalékkal képviseltetik magukat az élbolyban.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.