„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Több száz embernek ad munkát a Videoton Marcaliban; az itt dolgozók híradástechnikai alkatrészeket gyártanak majd a múlt évben megszűnt farmergyár helyén kialakított üzemben.
Gerber András, a Videoton kaposvári gyárának igazgatója közölte, hogy a tervek szerint májusban kezdik el a termelést 40-50 dolgozót alkalmazva, akiknek a felkészítése a jövő hónapban indul Kaposváron. Műszerészeket, beállítókat, logisztikusokat, mérnököket képeznek ki a Marcaliban induló munkához. A tervek szerint ez év végéig 100-150 dolgozót foglalkoztatnak, jövőre pedig 200-250 ember dolgozhat majd a marcali üzemben.
Ezzel a fejlesztések első üteme zárul csak le, ugyanis a Mustang egykori telephelyén hozzávetőleg 400 ember foglalkoztatására lenne lehetőség, így ennek megfelelően további bővítéseket és fejlesztéseket terveznek.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.